Mondd, hogy te én vagyok
Mondd, hogy te én vagyok
Malik Tóth István fordítása
Porszem vagyok a napfényben,
A napkorong én vagyok.
Maradj! - mondom a porszemnek,
A napnak pedig: Csak haladj!
Reggeli köd vagyok,
Én vagyok mindennek lélegzete.
A liget koronáján én vagyok a szellő,
S én vagyok a sziklán megtörő tajték.
Árboc, kormány, kormányos és tőkesúly,
De én vagyok a korallzátony is, melyen a hajó megfeneklik.
Én vagyok a fa, s ágain a beszélő papagáj,
A csend, a gondolat és a hang,
A fuvolán lebbenő dallamos lég,
A kőből kicsapó szikra, a fémben a villanás.
A gyertya s az őrülten köröző
Molylepke is.
A rózsa és a fülemüle,
Ki elvész az illatárban,
Én vagyok a létezők minden rendje,
A keringő galaxis,
A fejlődő értelem,
A felemelkedés és a zuhanás.
Ami van és ami nincs.
Te, ki ismered Dzsaláladdínt,
Te, a mindenben Egy,
Mondd meg, ki vagyok!
Mondd, hogy te én vagyok!
Senki sem tudja, hogy miért
Ébred a lélek oly boldogan.
Talán a hajnali szellő fellibbentette
Isten orcájáról a fátylat.
Ezer újhold kél fel,
S a rózsák kacagva nyílnak.
A szívek tökéletes rubintokká válnak,
Mint Badahsán drágakövei,
A test teljesen szellemmé lesz,
A levelek ágakká válnak ebben a szélben!
Miért oly könnyű most az önátadás,
Még azoknak is, kik már lemondtak magukról?
Ezekre a kérdésekre ne várj választ,
Senki sem ismeri az öröm forrását.
A költő pásztorsípjába fúj,
És minden hajszála muzsikál.
Samsz sárrögöket szór le a háztetőről,
Mi pedig ajtónállóiként szolgáljuk.
Kapcsolódó hírek:
Rúmi néhány szép verse
Vér a véred én vagyok
ELÁRULT IDŐK NYOMÁBAN
Kell-e rettegve élni?