"Egyszerűen arról van szó, hogy a modern gondolkodás és profán kultúra ellenében megtartsuk a tradicionális élet- és történelemszemlélet örökségét." (Julius Evola)


(A baloldali képen a Tradicionalista principális Egység ábrázolása látható)

(A jobboldali képen a Modernista
hiperharmonicizmust,
"mindenki haver" felajánlást,
"üres pokol" elméletet,
"kozmikus szeretet" elvet,
megjelenítő ábrázolás.)

 

- Az emberiség kultúrtörténete lényegileg kétféle látásmódot tartalmaz - minden egyéb ezek variánsa - melyek nem vallhatóak egyszerre, így választási kényszer áll fönn közöttük*,

*A hazai szférában talán Lukács György és Hamvas Béla** életművének bázikus különbözősége említhető kiemelten e témában.

**Hamvas Bélát előszeretettel zárja - a címkézéses technika segítségével - szómágiai karanténba a jelenleg uralkodó, a profánban vallásosan hívő, nyugati liberalizmus.

- Napjaink két legfontosabb kérdése: A mulandó és a halhatatlan differenciálása valamint a hamis és az igaz kultuszok megkülönböztetése.

- A modernista összeolvasztó stratégia* veszélyei és a lehetséges megküzdési módok.

*A "tolerancia"-elv, mint modernista csúcsfegyver. (Egy másik a fordítottság-elv.)

- A Nyugat válságának metafizikai tényezői és az ezt tápláló téveszmék.

- Az ó egyiptomi amonita monoteizmus az ehnaton-i principális dualizmussal szemben.

- Az Ószövetség modernista és az Újszövetség tradicionális jellege.

- A modernista és a szakrális magyar őshagyomány megkülönböztetése.

- A Paradicsom mítosz elemzése, különös tekintettel a kígyó motívumra.

- A keresztény éves ciklus.

- A hindu Juga ciklusok és a Sötét Kor.

- A nagy és a kis-én kultusz összevetése.

- Ha az illúziók burka felreped, a megkülönböztető* valósággal nézünk farkasszemet.

*A felülről letekintő, tehát felemelő, a középpontból fakadó szintetizálást, az azt megelőző különbségtétel hitelesíti.

- A természeti és a természet-feletti szeretet különbségei.

- Az egyetemes megnyilvánulás három arca.

- A középpont és a középponttalanság problematikája.

- A modern korban lehetséges cselekvési stratégiákról.

- A jövő.

Kétféle látásmód, kétféle Isten-kép:

"A cselekvésnek és a lét megalkotásának két egyetemes típusa van, amelyek összeegyeztethetetlenek egymással és választanunk kell közöttük." (Julius Evola)

"Földi és magasabb élet közt, Semmi és Istenség közt az embernek újra választania kell. Ez a két pólus, nincs harmadik birodalom." (Otto Weininger)

1.

Napjaink modernista ideológiai kakafóniájában - melyet exkluzív spirituális vakság ural - a legfontosabb kérdéssé vált az igaz és hamis kultuszok megkülönböztetése valamint a mulandó és a halhatatlan differenciálása:

A halhatatlan és a mulandó differenciálása:

"Ami mulandó az nem lehet halhatatlan."

"Semmi sem lesz majd halhatatlan, ami most nem az."

"Az Igazság vagy fontos és nem változik, vagy változik, de akkor nem fontos. Végül is az egészébe vett Igazság örök, és mint ilyen, nem javulhat és fejlődhet."

(Ananda Kentish Coomaraswamy)

Hamis és Igaz kultuszok:

"A tenger egyetlen hulláma, bizonyos szempontból tekintve elkülönülő egységet képez, vég és kezdet, születés és halál. Más szempontból azonban a hullám magában nem is létezik, csupán a víz viselkedése, nincsen benne semmi elkülönülő egység, csupán víz." (Szögjal rinpocse)

"Mivel minden szakrális, ezért nincs "profán" valóság, csupán "profán" nézőpont lehetséges." (René Guénon)

"A kereszténység az égi igazság és a pogányság a földi igazság. A jövő útja a két igazság egyesítése, (...) azonban Krisztusnak és az Antikrisztusnak az egyesítése istenkáromló hamisság, a két igazság már egyesült Krisztusban, Isten egyszülött fiában, (...) rajta kívül nincs más igazság*." (D. Sz. Mereskovszkij)

* Sophia (Logosz; Dharma; Tao)- A "szentpétervári szimbolisták" (tradicionalista misztikusok) "az új (helyreállított) vallási öntudat" képviselőinek, a dolgok mögötti-fölötti valóságra alkalmazott fogalma (amiben a dolgok megnyilvánulnak, mint annak különféle arcai).

Amikor a szétzilált, elvilágiasított vallásosság mentálisan és emocionálisan irányul a transzcendencia felé:

A.

A Hullám alapállása: A krisztusi is és az antikrisztusi is (kvázi egyesség, "harmonizálás")= Profanizáló nézőpont (szellemi demokratizmus /relativizmus/); principális dualizmus.

Bogár László szellemi káosznak aposztrofálja ezt az aspektust és többek között így ír erről: "Végül, íme az első mondat diadalmas slusszpoénja: az iszlám és a demokrácia összeegyeztethető. Ez a mondat körülbelül annyira értelmes, mintha azt állítanánk, hogy a szakralitás és az azt felszámolni igyekvő deszakralitás harmónikusan illeszthető egymáshoz." (Bogár László: (A)rab nemzetek?)

Egy másik trükkös megoldás, az ún. "világnézeti semlegesség elve", ami valójában a deszakralizáló, a világiasságot abszolutizáló kultuszok burkolt előnybenrészesítése a tolerancia ("jóság") nevében, a szakrális szimbólumok és nyelvezet betiltása révén, amelyeket "erőszakos térítésnek" bélyegez, járat le és lehetetlenít el, ilymódon fordítva beállítván az agresszort és az áldozatot.

Amikor a mentális vagy emocionális irányultság öncélú:

B.

A Hullám nézőpontjának egy másik változata: Szakrális vagy Profán = Profán nézőpont (én - nem-én megkülönböztetés abszolutizációja) principális dualizmus.

A profanizáló és a profán látásmódokat a szanszára abszolutizálása (a nihilista üresség kompenzálása) és ebből fakadóan sajátos kettősség jellemzi: Egyfelől az ember-központúság - mint életben maradási verseny -, másrészt a lényeg, hogy az ember (kis-én) jól érezze magát).

Ezeknek a gyakran elbűvölő, professzionálisan interpretált, mégis zavarba ejtő* nézőpontoknak az a veszélye, kockázata, hogy - szándékoktól függetlenül - az elmocsarasodás és a szétesés felé vezethet, mivel ha nem ismeri fel igazi - némely titkos tanítás szerint kizárólagos - jelentőségét annak, ami felfelé tartó önátlépésre készteti, akkor előbb vagy utóbb a lefelé tartó önátlépésre kényszerítő kozmikus erő terébe jut.

*Ott hirdet egységet, ahol a szakrális megkülönböztet és ott különböztet meg, ahol a szakrális Egységet vall, ezért ez a nézőpont gyakran az igaz és hamis zavarának és a szintek összekeveredésének érzetét kelti.

(Osho /akit egyetemista társai Indiában "aranyszájúnak" hívtak/; Gourdieff; Rudolf Steiner; Lukács György; Alain de Benoist /a francia radikális jobboldal neopaganista irányzatának főideológusa/; Máté Imre "Yotengrit" táltos; Popper Péter; Ranschburg Jenő; Vekerdy Tamás pszichológusok; Müller Péter; "Krisna-tudat" és a "Big Mind" zen /ha "kozmikus tudat" (kis-én értelemben véve, mint Ész) elv valójában dharma-tagadást rejt./; a tradicionális vallások liberalizált /humanista, "az ember felé forduló"/ formái; szekták, szcientológia, "hitgyüli"; az ó-görög szofisták; az ó-egyiptomi Aton kultusz; stb..)

A tükör túloldala, az egyetlen pozíció ahol kiderülhet, hogy nincs tükör:

Amikor a transzcendenciára irányultság a törekvő teljes lényét áthatja:

C.

A Víz alapállása: Szakrális vagy Profán = Szakrális = Principális Egy-egység tanítása. (Az Antikrisztus nem egyenrangú Istennel.)

Átszellemített, felemelt élet (rend), amelyben a kis-én (pszichológiai ego) egyfajta hamis én, a csökkentendő nem-tudás (káosz) reprezentánsa. A lényeg, hogy Isten jól érezze magát, mert ez hozza ki az emberekből a legmagasabb színvonalat, a legtöbbet abból, ami potenciálisan bennünk van.

Nem az életben maradás, mint öncél, hanem az élet spirituális színvonala a fő kérdés: "Mindennapi kenyerünk fölötti kenyerünket add meg nékünk ma."

A témát természetesen nem tudjuk kimeríteni, de fontos lehet megemlíteni Nagardzsuna középút tanítását, miszerint se a jelenségvilágra, se az ürességre (színültig telt üresség) ne helyezzünk túlzott hangsúlyt.

Nincs beérkezettség, csak törekvés van, ami halálig tart:

"A differenciált embertípus az, amely személyiségként képes inkább aktív mintsem passzív magatartást tanúsítani mindazzal szemben, ami benne ösztönösség, impulzus, érzelmi jelleg, természet. Ő az, akiben legalábbis részben, megvan az ókori filozófia által belső uralkodónak nevezett princípium." (Julius Evola)

"Törekedj arra, hogy tisztességes légy, de sohase gondold, hogy az vagy." (Lí-cse)

(Krisztus; Buddha; Mohamed; Lao-cse-Konfu-cse; Csuang-ce; René Guénon; Hamvas Béla; Weöres Sándor; Czakó Gábor; Buji Ferenc; Baranyi Tibor Imre; Horváth Róbert; bizonyos sámán kultuszok; epheszoszi Hérakleitosz; Püthagorasz; az óegyiptomi Amon kultusz; stb..)

Al-'Arábí ad-Darqáwí: Az emlékezés rózsakertje című művében található Negyedik levelében többek között így ír:

""Mesterem (Istennek teljék benne öröme) egyszer azt mondta nekem: "Mindig örömmel hallom, ha valaki rágalmaz téged." S ugyanígy Al-'Arábí ad-Darqáwí is örömmel hallja, amikor rágalmaznak téged - vagyis örömmel fogadja azt, ami megöli az egódat (nafsz) és felserkenti szívedet; míg ennek ellenkezőjét egyáltalán nem szereti: mert csak az értelmét vesztett, elhomályosult lelkiismeretű, meggondolatlan és tudatlan ember fordul érdeklődve afelé, ami serkenti az egót és elpusztítja a szívet. Hiszen az embernek csak egy szíve van, s mihelyt az egyik irányba fordul, a másik irányból elfordul - "mivel isten nem teremtett két szívet az ember kebelébe." (Korán 33:3) És ugyanebben az értelemben mondta a tiszteletreméltó mester, Ibn 'Attá Alláh urunk is (Istennek teljék benne öröme): "Isten felé fordulni annyit jelent, hogy elfordulni a teremtményektől; a teremtmények felé fordulni, annyit jelent, hogy elfordulni Istentől.""

2.

A Modernizmus hagyománya a "Világban" keresi Istent és fő feladatának az "Élet" fenntartását és a pusztulás elleni küzdelmet tartja. A tradicio emberét "halálmániásnak", kvázi démonikusnak látja.

A Tradicionalitás hagyománya szerint a "Világ" Istenen belül van. Fő feladatának azt tartja, hogy ismét és ismét erőfeszítéséket tegyen annak érdekében, hogy a világegyetem Rendjével re-harmonizálódjon, amely viszonyba az önközpontú gondolkodás folyton belezavar. A modernitás emberét tévelygőnek, álspirituálisnak, spirituálisan vaknak, önsorsrontónak tartja.

3.

Az egyik forma a modernitás, az újítás-, megosztás-, a Kettő- hagyománya, a másik a tradicionalitás a helyreállítás-, rendbehozás-, az Egy- hagyománya.

4.

A modernség sokféleségpártiságot mutató tendenciája mögött az önmagán kívülinek alapvető dualista elutasítása sejlik fel, ami összeegyeztethetetlen a tradicionalitás alapvető Egy-ség szemléletével, amelynek viszont hitelességkritériuma a nemzeti-kulturális identitás magas fokú megélése, a hamis tanítás elleni küzdelem és a kizökkentség helyre-állítására való törekvés.

Érdekességként megemlíthető, hogy a két "életfa" úgy tűnik éppen fordítottja egymásnak, ami benyomás abból fakad, hogy míg a modernitás "egyenlőség-testvériség" proklamációjának további differenciálódása az elkülönülés felé mutat (vannak egyenlők és egyenlőbbek, hazatérés a megkülönböztetésbe, principálisan dualista kis-én Isten-kép), addig a tradicionalitás a nemzeti-kulturális és egyéb különbségek fontosságát hangsúlyozza, annak belátása, megélése által találja meg az utat, emelkedik az egyetemesség felé és hierarchikus szemlélete az Istenhez való közelség alapján szerveződik (hazatérés az Egy-ségbe: principálisan monoteista nagy-én Isten-kép).

(A Modernista principális Dualizmus ábrázolása.)

Egy másik megközelítésben, míg a (teremtett világ-központú) modernizmusra jellemző "kedvesség és elfogadás" kritérium mögött "örökös" békétlenség, addig a (kezdet és vég nélküli Teremtő-központú) tradicionalista őszinteség-becsület kritériuma mögött - abszolút értelemben - békesség képezi az alapállást.

5.

A Kis Halál*:

"Magad nélkül egészen Ő vagy." (Faríd al-Dín Attár)

"Íme, hát már nem én élek, hanem Krisztus él bennem." (Szent Pál)

"Amikor csinálsz valamit, égesd el magad, mint a jó tűz, nyoma se maradjon énednek."

"Ha mindent elengedsz, akkor adsz." (Sunrju Suzuki)

"Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem." (János evangéliuma 3:30)

A modern ember "behódol a teremtett dolgoknak, amelyeken uralkodnia kellene, s dacol Istennel, akinek engedelmességgel tartozik." (Johannes Amos Comenius)

"Az önös tudattól lehetetlen megszabadulni, mégis meg kell próbálni. Ezt igazi természetünk akarja így." (Sunrju Suzuki)

Az erőfeszítésmentességet erőfeszítéssel, önfegyelemmel lehet megvalósítani. Nincs szó különleges állapotok eléréséről, pusztán az eredeti helyreállításáról, a megfelelő tartás felvételéről.

*A halállal való szembesülés nem ésszerűtlen halálkultusz, ahogy azt a felületes bírálói közhelyszerűen gondolják, hanem egy lelki gyakorlat, amely azt szolgálja, hogy ne legyen annyira kiszolgáltatottja a teremtett dolgoknak, hogy ne ragaszkodjon akár becstelenség árán is az élethez, így aztán elérheti, hogy nem mutatkoznak benne mohó és telhetetlen vágyak és ezáltal remek személyiséggé válik, aki sok csodálatraméltó tulajdonsággal rendelkezik, sőt mi több, hosszan élvezheti az életet. (Bővebben lásd.: Daidódzsi Júzan: A Busido alapjai. Szenzár Kiadó. Budapest. 2003. Szerk. és az Előszót írta: Kárpáti Gábor.)

6.

A Nagy Halál:

" Ifjú: De a halál nem lehet világosság, mert akkor vége mindennek!

Bab' Azíz: Hogyan lehetne a halál a vége annak, aminek nincs kezdete? A halál esküvő az örökkévalósággal. Most eljött az idő. Hagyj magamra. Gyere és borítsd be a testem homokkal."

7.

A modernizmus jin-esítő világa mögött, a kozmikus rend elveinek megfelelően, artikulálatlan jang halmozódik. Ezzel is magyarázható a nyugati világ permanens "békeharca" mögül minduntalan előtörő hatalomvágy és hisztérikus agresszivitás jelensége. Senki sincs a helyén: Az előtérben mindenki inkább férfi, a háttérben mindenki inkább nő.

Az aranykori energetikai képlet a jin-jang, amely esetében a küzdelmes rész felvállalt és így természetesen illeszkedik a nagyobb egészbe, amely felállásban a megalapozott béke is helyet kap. Ez a modell az ami potenciálisan magában hordozza a kör megnyílásának, így a jelenségvilágra fölülről való tekintés bölcsességének lehetőségét is.

Amikor a tradíció világa kiüresedik, elfárad és így a profán felbomlasztó hatásának már egyre kevésbé tud ellenállni, akkor egyfajta ellenhatásként brutálisan túl-jangosodik és ez tovább fokozza a jinesedés igényét, ami dominanciára jutván önmaga végső fázisa - a hazugság világbirodalmának vérfagyasztó, falanszterikus álrendje - felé vezet, amelyet teljes széthullás követ, amit a jangos virilitás, a férfias energia iránti elsöprő rokonszenv hoz rendbe.

A jelenségvilág kozmikus körmozgása a ciklicitás képét mutatja.

8.

"A Káosz az, amikor a fiú apa, az apa pedig fiú.

A Rend az, amikor a fiú fiú, az apa pedig apa."

Konfuciusz

Miért létkérdés a tradicionalitás számára világosan tisztázni a kettő között fennálló különbséget és nem felvállalni a modernista lunáris stratégia által felkínált "békés" egybeolvadást?

 

1.

Mert ez - az időben - a Tradíció örökségének önfelszámolását jelentené.

Látni és láttatni szükséges tehát azt a problematikát, hogy ha az egyik fél - duplafedelű - együttműködése valójában versenyt takar, a másik fél viszont együttműködik, akkor - egy játékelméleti törvény szerint -, a versengő maximalizálja a hasznot, magyarán ebben a felállásban a tradicionalitás egyszerűen alárendelődik, majd felolvad a modernizmusban.

Pusztán az "élni és élni hagyni" elv, a deklarált különbségeken alapuló hierarchikus családiasság - amikor minden a helyén van - a békés együttélés (Istenben) és ennek alapfeltételét képező őszinteség és becsület kritérium, a nevén nevezés biztosíthatja azt, hogy ne gabalyodjunk bele végletesen a globális pénzügyi háttérhatalom világmédiája véleménymonopóliumának "politikailag korrekt" pókhálójába.

Az igazság teremt megalapozott békét.

A kérdést bonyolítja, hogy ez a megoldás viszont a modernista kettős mérce identitás (a felszínen együttműködik - a mélyben verseng) feladását kívánná meg. Így valószínűleg marad a kozmikus küzdelem (Mozgás) - belül és kívül - a centripetális és centrifugális erők illetve a horizontalizáló-örvénylő és a vertikalizáló-felemelő erők között, amely hol csendet, hol dinamikát jeleznek a jövőre nézve is, a ciklicitás törvényének megfelelően.




(Az "én - nem én" megkülönböztetésből
/pszichológiai egóból/ fakadó küzdelem
Tradicionalista szellemiségű ábrázolása.)

2.

"(...) Valós helyzetünk igen siralmas és csüggesztő, ám ugyanakkor igen derűs és reményteli is. (...) Ez az élet valós természete. Minden helyzetben megtenni a tőlünk telhetőt (...). A végeredmény nem olyan fontos. Megtenni minden tőlünk telhetőt, ez minden, ami tőlünk telhet."

(Gudó Vafu Nisidzsima: Találkozás az igazi sárkánnyal. Túlpart Kiadó. Bp.. 1997.)

3.

„Az, ami egy bizonyos szempontból rendnélküliség és felfordulás, az ugyanakkor egy hatalmasabb rend szükségszerű eleme, és elkerülhetetlen következménye azoknak a törvényeknek, amelyek minden megnyilvánulás kibontakozását irányítják. Szabad legyen azonban határozottan kimondani, hegy ez nem ad okot rá, hogy az ember belenyugodjon a pillanatnyilag eluralkodni látszó rendnélküliségbe, vagy pusztán passzívan behódoljon a sötétségnek, mert ha ezt kellene tenni, akkor biztosíthatunk mindenkit, hogy mi is csendben maradnánk. Ellenkezőleg, jó okunk van a végsőkig törekedni a „sötét korból” való kiút előkészítésére, mert számos jel mutatja már, hogy nincs messze, sőt mindenki számára küszöbön áll e periódus vége. Ez is egy része az események előre kijelölt rendjének, minthogy minden egyensúly két ellentétes tendencia egyidejű akciójának a gyümölcse; ha az egyik vagy a másik akció teljesen megszűnne, az egyensúlyt visszaállítani többé sohasem lehetne, mert egy ellentét egyik tagjának sincs a másik nélkül értelme; ily módon aztán az ember minden látszat ellenére is biztos lehet benne, hogy minden részleges és ideiglenes egyensúlytalanság hozzájárul végül a totális egyensúly tökéletes megvalósulásához.”

(René Guénon: A modern világ válsága. Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2008. Előszó. /részlet/)

A Nyugat válsága:

"A hamis spiritualitás a spirituális megújulással azonosítható, valamint hamis spiritualitás az az új kor amibe minden eszközzel hajtják az emberiséget." (René Guénon)

"Szabályok nélkül a szív elkorcsosul és az emberek letérnek a helyes ösvényről." (A kardforgató legendája)

"Régóta sejtjük, hogy amit „környezeti” válságként szoktunk leírni, valójában egy mély erkölcsi és szellemi válság megjelenési formája, de mostanában meglehetősen sokkoló bizonyossággal is szolgáltak erre a világot uraló erők." (Bogár László)

"Isten nélkül az ember nem érdekes." (Vaszilij Rozanov)

"A szekularizmus valójában kommunikációs katasztrófa, a magasabb valóság iránti megvakulás, süketség és némaság drámája, az isteni rész elvesztése: a platóni Atlantisz-történet újratöltve." (Baji Lázár Imre)


"Az "elleniniciáció" nyilván egy, a beavatással ellentétes irányban végbemenő mozgást foglal magába, következésképpen a lények egyensúlytalanságának növekedése felé hat, amelynek végpontja a már említett "felbomlás" vagy "széthullás". Nyilván az Antikrisztusnak kell a lehető legközelebb lennie a "széthulláshoz", úgyhogy azt lehet mondani, hogy miközben individualitása irtózatosan fejlett, ugyanakkor csaknem megsemmisült is, s ez pontosan az "ego"* "Önmagam"** előtti háttérbeszorításának fordítottja, más szavakkal a principális egységben való fúziót helyettesítő és parodizáló "káoszban" való konfúzió; és ez az állapot, amelyet testi alakjának deformitása és aránytalansága reprezelntál, individuális állapotunk lehetőségeinek legalsó szintjén fekszik, úgyhogy tényleg az "ellenhierarchia" csúcsa az a hely, ami az Antikrisztust megilleti abban a feje tetejére állított világban, amely az ő világa lesz."

(René Guénon: A Nagy Paródia, avagy a fordított spiritualitás.)

"A válság nem gazdasági, kulturális, morális, tudományos, stb. - hanem metafizikai." (Buji Ferenc)

"A létrontás legtöbbször nagyon csinos álruhákat ölt magára."
(Bogár László)


* kis-én

**nagy-én

A metafizikai válságot tápláló téveszmék (a teljesség igénye nélkül):

 

1. A "minden relatív" elképzelés:

Voltaképp a Dharma, a Mindenség isteni rendje, tehát a természet-fölötti igazság tagadása. Ezzel a problematikával kapcsolatban F. M. Dosztojevszkij többek között a következőket jegyzi meg:

"Ha nincs Isten (nagy-én), mindent szabad.".

2. A vertikális könyörületesség elv helyett bevezetett, horizontalizáló tolerancia követelménynek súlyos következményei lehetnek:

A hamis tanítás elutasításának tiltása - "tolerancia" elv - szándékolatlanul is, a hamis és az igaz keveredését segíti elő, ami súlyos szemléleti problémákat okozhat, kaotizálhat, óhatatlanul felbomlasztás erőit szolgálhatja. Erre a veszélyre René Guénon is felhívja a figyelmet: „Semmi más, mint a világos és a sötét aspektusok közötti zavar képezi a tulajdonképpeni „sátánizmust”.” (A "sátánizmus" kifejezést nem banális-konkrét, hanem elvont értelemben használja. Egyébként is a legtöbb ember azt hiszi magáról, hogy jó, függetlenül attól, hogy valójában mit képvisel a világban.)

3. A "légy önző" tanítás:

A "helyes" és "sikeres" magatartás zálogának azt tartja, ha a "kettős könyvelés" attitűdjét az együttműködés, a "rendesség", a "feltételek nélküli párbeszéd" álarca mögé rejti. Ez a modell, a fel nem fedezett önsorsrontás dacára, lehet ugyan, materiális értelemben eredményes, de abban az esetben is csak akkor, ha a másik fél együttműködik, míg elhiszi az én kooperációs szándékomat és nem veszi észre, hogy ez valójában versengést takar. Ha azonban ez többségi életstratégiává válik, akkor a mindenki küzd mindenki ellen kaotizáló helyzete alakul ki (a horizontális kölcsönösség, rosszabb esetben az erősebb kutya b...k primitivizmusa, a magasabbrendű vertikális-hierarchikus kölcsönösség elv helyett).

4. A kettős üzenet (double-bind) problematikája:

A Nyugati világ egyik legnagyobb problémája, hogy a béke, tolerancia és antirasszizmus elveket képtelen összhangba hozni az ószövetségi kiválasztottság elvvel és így a kettős üzenet kvázi betegítő jelensége szinte átitatja egész szanszárikus valóját, amit azzal súlyosbít, hogy az ellentmondás feloldását ellehetetleníti a tabusítás gyakorlatával.

Mindebből következik, hogy gyakran nem érti és arroganciánk ítéli a kölcsönös szeretetteljes elfogadás ajánlatával álcázott elutasítás (gőg) - más kultúrák általi - elutasításának reakcióját, így abba a csapdába esik, hogy gyakran mást vádol azzal az agresszióval, amit maga váltott ki paradox őszintetlenségével.

 

5. A bivalyt-uraló...(a vízenjáró; tigrislovagló):

A metafizikai válságban lévő Nyugaton, a neospritualitásban való feloldódás nélküli Istenkövető viselkedés lehetséges formái:

 

27. vers.

Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot;
a gondos-beszédű nem kelt haragot;
jó számolónak nem kell tábla;
ki ajtót zárni tud, zár nélkül is bezárja,
hogy ki nem nyitják;
ki csomót kötni tud, kötél nélkül is megköti,
ki nem bogozzák.
Ezért a bölcs
vigyáz az emberekre,
senkit meg nem vetve;
ügyel a létezőkre,
semmit el nem vetve.
Ez a kétszeres világosság.
A jó a rossznak tanítója,
a rossz a jónak támasztója.
Ha nem becsülik tanítóikat,
ha nem szeretik támasztóikat:
olyan a legbölcsebb, mint a legvakabb.
Íme a legmélyebb és legsúlyosabb.

81. vers

Nem szép az őszinte szó,
nem őszinte a szép szó.
Nem ékes-szavú a jó,
az ékes-szavú nem jó.
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
A bölcs nem gyűjt,
mindent az emberekért tesz
és neki is jut;
mindent az embereknek ad
és neki is jut.
A természet út-ja
segít, nem sarcol.
A bölcs ember út-ja
használ, nem harcol.

Lao-cse: Tao-te-king.

(Az ÚT és ERÉNY könyve. Weöres Sándor fordításában)

(Más autentikus küzdési stratégiákról részletesebben a szempontgyűjtemény vége felé találhatók írások.)

 

Ehnaton a modernista fáraó és a tradicionális Amon kultusz:

Bevezető:

"Nem énrám, hanem a Logoszra hallgatván bölcs dolog elismerni, hogy minden Egy." (Epheszoszi Hérakleitosz)

"Az őskori istenkirályságban élő, kozmikus kapcsolatokkal rendelkező ember »humanizálódott«, vagyis: államformája szétesett, vallásossága megingott, társadalmi formája felbomlott, tiszta látása megzavarodott, élete és sorsa széttöredezett. Ma a teljes széthullottság korát éljük." (Hamvas Béla)

"René Guénon művei, úgy látszik, mint Evola és Ziegler számára, ma csak olyan embernek jelentenek lényeges és elhatározó lépést, aki az újkor egész filozófiáját végig nyomozta, de az ötszáz év egész világában egyetlen abszolút gondolatot, egyetlen szilárd kiindulópontot, egyetlen kétségbevonhatatlan igazságot sem talált. Sőt ennél több: azt, ami az újkori Európában abszolút kiindulópont és igazság lehet, azt azoknál találja meg elnyomva, torz alakban, töredékesen és elsápadva, akiket a tudomány fantasztának, rajongónak, misztikusnak bélyegzett, és komolyan se vett." (Hamvas Béla: René Guénon és a társadalom metafizikája. /internet/)

"Az igazságot mindenki tudni véli, de mindenki csak a magáét. A sok fény viszálya - sötétség, s csak ahol egyetlen nap süt, van világosság." (Su-king. In.: Hamvas Béla: Anthologia humana. 1990.)

Vizsgáljuk meg, hogy szellemi értelemben mi történt Egyiptomban Kr. e. 1250 táján:

1.

A régészeti kutatások alapján valószínűsíthetően mezopotámiai eredetű egyiptomi kultúrának Amon tradíciója egyistenhit, monoteizmus volt. Érvényes rá is, amit René Guénon idéz A. K. Coomaraswamy-tól a hindu és ógörög állítólagos politeizmus kapcsán: "Szükségtelen szólni arról, hogy az Isten ilyesfajta multiplicitása nem politeizmus, mivel mindegyik a Szupremális Istenség angyali természetű alávetettje, annak a Szupremális Istenségnek, amelyből eredetüket is merítik, és amelyben, amint azt oly gyakran említik, ismét eggyé lesznek." (René Guénon: Monotheizmus és Angelológia. In.: Axis Polaris. Tradicionális tanulmányok. II. Stella Maris Kiadó.)

Egy más megközelítésben: "Ua en ua - "Az Egyetlen az Egyetlenek között", - "Isten egyetlen és egyedüli, és senki más nincs őmellette" - olvashatjuk az egyiptomi titkos tanításban. - "Egy és Egyetlen, dicsőség tenéked!" - így imádkoznak Amonhoz Thébában és csaknem így Rához Heliopoliszban, Hnumhoz Hermupoliszban, Pthahoz Memphiszben. Ezek mind Egyiptom istenei, mind egy olyan körvonalnak a pontjai, amelynek középpontja az egy Isten, és Egyiptom bölcsessége nem tesz egyebet, mint hogy ezeket a pontokat összeköti a középponttal. "Te vagy az egyetlen Isten. Te minden alakot egy alakban egyesítesz! "Az istenek a Te tagjaid, Uram!" Az istenek mind feloldódnak egymásban, s elvesznek az Egyetlenben." "

(D. Sz. Mereskovszkij: A kelet titkai. Holnap Kiadó. 1992.)

2.

"Az emberek ama empirizmus szintjére zuhantak, amit Platón úgy megvetett, és azoknak a görögöknek a szintjére, akiket Ploutarkhos kigúnyolt, mivel többé nem voltak képesek megkülönböztetni Apollónt Héliosztól, a valóságot a jelenségtől."

(Ananda Kentish Coomaraswamy)


Az Aton kultusz voltaképp természetkultusz, amely az Ész-t - amely a "vagyok én és van a világ" felismerésén keresztül részesül a teremtésben - egyetlen Fény- illetve dualisztikus Nap-Istenként tiszteli, amelyet a "démoni sötétség", a "nem tudás" áradata, permanens elnyeléssel fenyeget.

Ebben a látásmódban nincs Nagy-én és kis-én, mivel az utóbbi Én-né /Ego-vá/válva, mint egyetlen "releváns" valóság tételeződik, másképp fogalmazva vagy nem látja vagy nem különbözteti meg a nagy-én-t a kis-éntől, kvázi összetéveszti őket és ezáltal a kis-ént abszolutizálja. Ebből következően - mert a Fény Istent tekinti egyetlen Istennek, míg a "sötét ellenlábast" egy legyőzendő, ateista "tény"-nek, nem-"Élet"-nek - önmagát tévesen monoteizmusnak tekinti.

Ez a principális dualizmus - amelyben az "Élet" vívja meg nem szűnő csatáját a "Halál" ellen - tulajdonképpen "monoteista" dualizmusnak vagy "ateista vallásnak" is nevezhető (Vö: freudizmus.), amelyben az életet "teremtő" Ész, a Fényhozó, jelenik meg egyetlen Istenként.

Ilyen értelemben egy olyan szemléleti újításról beszélhetünk, amely a monoteista Amon kultusz megfordításán és dualizálásán alapszik. Az ehnaton-i modernizmus Fény-Ész kultusza tehát csak látszólag monoteizmus, valójában principális dualizmus, mivel az Életelv és Halálelv relatív küzdelmét abszolutizálja. (Vö.: Sigmund Freud életösztön-halálösztön hipotézisével.)

A jelenség egy modernizációs törekvésnek tűnik, aminek veleje, hogy az Állandóság központú helyett, egy Mulandóság központú kultuszt részesít előnyben, s így nem túlzás egy korabeli szemléleti forradalomról, radikális újításról, reneszánszról, felvilágosodásról, mások szerint pedig elhomályosulásról beszélni.

Érdekességként megemlítendő, hogy a régészeti leletek tanúsága alapján valószínűnek tűnik, hogy Ehnaton Élet- és Embercentrikus ideológiájának fellépését hasonló antitradicionális vérengzés és kegyetlenkedés kísérte, mint ami például a Nagy Francia Forradalmat jellemezte.

3.

"Az a szárnyas kígyó, amely az egyiptomi Királyok Völgyének egyik sírfestményén az élet teremtésének központi jelképe, amely a sötétségből kihasítja a világosságot, és a végtelenség jelén (kulcsán) átbújva megteremti az anyagi létezést, majd két szárnyával védelmezi az új minőségű végtelenséget. Ez a szárnyas kígyó fejezi ki az univerzum energiáinak beáramlását a térbe és az időbe. (...) Feltehetjük a kérdést, hogyan, mikor és mitől lett a kígyó-sárkány végképp démonikus, negatív figura? (...) Ennek az erőnek a negatív értelmezése, sőt démonizálása - világképfordulás* nyomait őrzi. Valamikor, valahol megzavarodott a világegyetem korábbi élő** és szakrális felfogásának központi gondolata. (...) A sémita népek és - főleg az Ószövetség hatására - az európai népek elfogadták a gonosz kígyó jelképét. Várkonyi Nándor mutatott rá szépen, hogy ez nem volt véletlen, ugyanis valójában ezek a népek teremtették az én-kultuszt, s változtatták a történelmet az individuum történelmévé. Az ő szemükben a sárkány kártékony, mert a természet érintetlen őserejét*** jelképezi, amivel az azt uralma alá hajtó emberiség végzetesen szembefordul. Vélhetőleg erről a világképváltásról szól a Nagy Pán halott jól ismert, rejtélyes képlete is."

(Zelnik József: A Kehely. Ökotáj. 41.-42. szám. 2009; Vö.: Czakó Gábor: A Nagy Semmi-terv. Ökotáj. 41.-42. szám. 2009.)

*A világképfordulás ott keletkezik ahol a relatívra azt hiszik, hogy abszolút. Az abszolútat pedig nem látják vagy azt hiszik, hogy relatív.

**Az "élő világegyetem" teória, mivel mulandóság-kultuszra utal, tradicionalista szempontból vitatható.

***Természet-feletti.

4.

„”Hátha nemcsak a jólétet szereti az ember? Hátha ugyanannyira szereti a szenvedést is?...Az ember néha rettenetesen szereti a szenvedést – szenvedélyesen; ez is tény!...Ami pedig az én személyes véleményemet illeti – csupán a jólétet szeretni valósággal illetlenség. Jó-e, rossz-e, de néha törni-zúzni is nagyon kellemes. Én tulajdonképpen nem a szenvedés mellett kardoskodok, de nem is a jólét mellett…Én…a saját szeszélyem mellett kardoskodok, meg amellett, hogy azt biztosítsák nekem, ha szükségét érzem…szent meggyőződésem, hogy az ember sohasem mond le az igazi szenvedésről, vagyis a rombolásról és a káoszról.”

(Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból.)

"„Az egérlyukból való ember” Babilonban született. Babilon elsőként ismerte föl, hogy „néha igen jólesik valamit összetörni” – és összetörte Egyiptomot. Babilon megfordított Egyiptom, egy olyan Egyiptom, amely inkább akarja a szenvedést, mint a jóérzést. Incipit tragoedia – itt kezdődik az emberiség tragédiája. (…) A „pincelyukban” sötét van. Dosztojevszkij pincelyukbéli embere megismétli a „homályos” Hérakleitosz szavait: „Az ember éppúgy szeret szenvedni, mint jól érezni magát.” Éppen ez az „ellentétes és harmonikus” az ember lényegében és Isten lényében is, mert Isten maga „éjjel-nappal, tél-nyár, háború-béke, éhség-jóllakottság: minden ellentét”. Két elv istenben, két arc egy harmadikban – háromszoros „anantiizmus.””

(D. Sz. Mereskovszkij: Kelet titkai. Holnap Kiadó. 1992.)

5.

"A másodlagos babiloni hagyományok* alapján íródott zsidó Genezis** a szent Tudás Fájáról való gyümölcs leszakítását és elfogyasztását bűnbeesés - nek minősítette. A beavatás eredeti értelme így pont a visszájára fordult, és az isteni Tudás tiltott gyümölcs lett. (...) Magukat az individuális Ego-jukkal azonosították és ehhez ragaszkodtak, a lélek misztikus haláláról szóló tanítást, a valóságos halállal azonosították." (Szathkányi Attila: Az aranykor és eleink igézete. Főnix Könyvműhely. Debrecen. 2003.)

*Az elsődleges babiloni illetve káldeus hagyomány sumer gyökerű nagy-én kultusz volt, bár erősen "lunáris" jelleggel.
(Lásd.: Turán. - fejezetet a Dr. Baranyi Tibor Imre: Fejlődő Létrontás és Örök Hagyomány. - című könyvéből. Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2008.)

**"Másrészt pedig a bábeli torony történetéből, amelyben az emberek közeledése az égi világhoz ("építsünk tornyot, melynek teteje az égig ér") Jahve drasztikus válaszlépése miatt csaknem antiteizmusként, istenellenességként jelenik meg." (Buji Ferenc: A transzcendencia szekuláris és okkult degenerálódása.)

6.

"Isten Mózesnek és Józsuénak merőben időbeni ígéreteket tett, olyan korban, amikor Egyiptom a lélek örök üdvösségére törekedett."

(Simone Weil: Izrael. Corona Borealis. Északi Korona. XIX. szám.).

Ez a gondolat - többek között - rámutat az Ószövetség vallási csapdájára, arra, hogy kozmikus mitológiai képletek és teológiai fogalmak keverednek a zsidó nép történetének vélt vagy valós elemeivel, vágyaival valamint az explicit és implicit tartalmak néhol előforduló fordítottsága, amiből a Mózes-hit és a judeo-kereszténység ellentmondásai fakadnak.

(Vö.: Zelnik József)

7.

Sigmund Freud szerint Mózes Aton pap volt, aki a régi törzsi, büntető és jutalmazó Viharisten attribútumait, az atoni fénykultusszal egészítette ki.

(Sigmund Freud: Mózes, az ember és az egyistenhit. In.: Mózes. Michelangelo Mózese. /Két tanulmány./ Európa Kiadó. 1987.)

8.

"A nyugati gondolkodás, sőt az ember abban vétkezett, hogy időbeli világban él ahelyett, hogy hinduk módjára az időt csapdának tekintse, egyfajta eredendő bűnnek."

(A. K. Coomaraswamy: Önmegsemmisítés. Camelot Kiadó. 2000. Buji Ferenc előszavával.)

9.

A jelenlegi modernizmus és a vele látszólag szemben álló, valójában annak fokozásáról szóló posztmodernizmus gyökerei kapcsán ""elegendő itt a zsidó "szakrális racionalizmusra", a görög demokráciára vagy a római funkcionalizmusra gondolni. Mindenesetre ami mindhármat összeköti, az a sacrummal való erősen meglazult viszony."" (Buji Ferenc: Isten halálától, az ember haláláig. Ökotáj. 41-42. szám. 2009.)

10.

A Bibliában szereplő két istenfelfogás tulajdonképpen éppúgy összeegyeztethetetlen, mint a Mahábháratában Durjóthana és Juthistira viszonyulása a szakralitáshoz. Ráadásul nem tudjuk eldönteni, hogy belül zajlik e a tusakodás - a kis-én és a Nagy-én között a Főhatalomért - avagy kívül. Például a jézusi tanítás, mint a posztdualitás tanítása, a jahvei - fény-árnyék harca - istenkép elutasításán alapult és ennek talaján jött létre az Újszövetség. Így az a paradox helyzet állt elő, hogy az Ószövetség jobbára modernista tanítását, az Újszövetség retradicionalizálta, ami tulajdonképpen az aranykori szakralitáshoz való visszatérésként értékelhető, tehát ilyen értelemben az "Ószövetség" a modern, míg az "Újszövetség" a tradicionális (retradicionalizáló) tanítás.az esetleg elfáradt, eltorzult tradíció rendbehozásának, helyreállításának olykor jogos ambíciója - például ami reformációt eredetileg kiváltotta - a "visszatérés a gyökerekhez" elvnek, Krisztushoz és nem az Ószövetséghez való visszatérést kellene jelentenie.
Ebből következik, hogy

Az egyébiránt zsidó származású Otto Weininger a következő drámai gondolatokat pendíti meg a témával kapcsolatban:

"A zsidó valóban "Isten mostohagyermeke a Földön"; és nincs egyetlen zsidó (férfi), aki - ha még oly homályosan is - ne szenvedne zsidó mívoltától, tehát a legmélyebb értelemben vett hitetlenségétől. Zsidóság és kereszténység - előbbi a legszétszaggatottabb, a benső azonosságtól leginkább mentes, utóbbi a legerősebb hitű, leginkább Istenben bízó lét - így a legtávolabbi, legmérhetetlenebb ellentétet képezik. (...) De téves volna azt hinni, hogy a zsidó gyűlöli Krisztust; a zsidó nem az Antikrisztus, csak a zsidó semmilyen módon nem viszonyul Jézushoz; szigorúan véve csak az árják - az árja gonosztevők - gyűlölik Jézust. A zsidó csak érzi, hogy Jézus - mint valami, amit eszével nem tud jól felfogni, ami felfogásától távol áll - zavarja és kellemetlenül bosszantja őt. Mindazonáltal az Újszövetség - mint az Ószövetség legérettebb virágáról és legmagasabb tökéletességéről való mese, valamint a művi hozzáigazítás, ami az újat a régi messiási ígéretekhez idomította - a zsidóknak nagyon kapóra jött; ez lett legerősebb külső védelmük. (...) Krisztus az az ember, aki a legerősebb tagadást, a zsidóságot magában legyőzi, és így megteremti a legerősebb tételezést, a kereszténységet mint a zsidósággal legellentételesebbet. (...) Krisztus nagyon is zsidó volt, de csak azért, hogy a zsidóságot magában a legteljesebben legyőzhesse; mert aki a leghatalmasabb kétség felett diadalmasodik, az a leghívőbb; aki a legvigasztalanabb tagadás fölé emelkedik, az a legpozitívabb igenlő. A zsidóság volt Krisztus sajátlagos eredendő bűne; a zsidó mivolt feletti győzelme az, amivel Krisztus gazdagabb, mint Buddha, Konfucius és mindenki más. Krisztus a legnagyobb ember, mert ő a legnagyobb ellenféllel mérkőzött meg. Talán Ő volt és ő is marad az egyetlen zsidó, akinek sikerült a zsidó mivolt legyőzése: az első zsidó lenne egyúttal az utolsó is, aki teljes egészében kereszténnyé lett; azonban talán még ma is megvan a zsidóságban az a lehetőség, hogy Krisztus támadjon belőle, és a legközelebbi vallásalapítónak alighanem ismét előbb a zsidó mivolton kell keresztülmennie. (...)

Heródes napjai óta manapság láthatjuk a zsidóságot legmagasabban. A modernség szelleme zsidó, bárhonnan nézzük is. "

Másutt így ír:

"A zsidóság megváltója, a zsidóságtól való megváltó." (Otto Weininger: Nem és Jellem. Kvintesszencia Kiadó. Debrecen. 2010.)

vagy ahogy a Biblia szól erről:

"Krisztus a zsidóknak botrány*, a pogányoknak meg balgaság**." (Kor, 1, 23.).

Mások azt mondják, hogy a modernista vallás egy abszolutizált Ószövetség egy relativizált Újszövetséggel színezve vagy említhetnénk azt a vélekedést, amelyik a modernizmus kapcsán a szanszára, tehát az érzékszervi valóság abszolutizációjának vallássá-válásáról beszél.

* A "botrány" annak felismerése, hogy a krisztusi univerzális identitás (nagy-én) és természet-fölötti szeretet kultusza összeegyeztethetetlen az etnikai kiválasztottságra (kis-én értelemben) és a természeti szeretetre alapuló "élet igenlő" vallással.

Mindenesetre talán nem merészség az a gondolat, hogy az egyetemi alapműnek számító "Az öt világvallás" című könyv lényegileg fejezi ki a nyugati gondolkodás alapvető metafizikai zűrzavarát, hiszen a "világvallás" jelleg kevésbé földrajzi elterjedettséget jelez, inkább szellemi kategória, amely kifejezi az adott látásmód univerzális, élet-fölötti jellegét, a világegyetem isteni rendjét képező Egyben való hitet, amely - példának okáért - összeegyeztethetetlen a judaizmus etnocentrista dualizmusának életkultusz felfogásával (eltérően a másképp etnocentrikus hinduizmus dharma-tanától). Egy, talán majd a jövőben megszülető hasonló témájú könyv címének ezt is javasolhatnánk: "A tradicionális világvallások egyetlen eszmeisége összevetve a modernizmus világiasság központú világvallásának ezerféle ideológiájával.". Talán boldogabb lenne a világ.

**A "balgaság" a pogány dualizmusra (dualista élet-természet kultuszok) és a görög szofisztikára utal, amelyek - talán nem érdemtelen említeni - szintén a modernista hagyományhoz sorolható látásmódok, akárcsak az ó-egyiptomi Aton kultusz.

Azonban nálunk is létezik egy szakrális, a végső Egy-re való emlékezés - az "íjfeszítő népek" bázikusan turáni-szkíta* Nimród vonalának megfelelően** - amire nem csak az aranykori hagyományra utaló jelképek a turul - a szarvas - az életfa, mint világtengely - az egyetemes Nap kultusza (az aranykori szakralitásra utaló szimbólumokról bővebben: René Guénon-nál) utalnak, vagy a felfelé egységesítő gyök-nyelvünk és gyök-zenénk (Czakó Gábor-Juhász Zoltán: Beljebb a magyar észjárásba), hanem például Magyar Pál (Paulus Hungarus) - a XIII. sz. első fele bolognai egyetemének rektora, a Pápa által Magyarország első inkvizítorának kinevezett teológiai szaktekintély - benyomásai is megerősítenek:

"Nem vétkezik az, aki állati áldozatok bemutatásával tiszteli a Napot ha ez isteni kinyilatkoztatás világosságánál teszi: és ezt a régi magyarok papjainak javára mondom, még akkor is, ha ez a kinyilatkoztatás a régiek legfőbb lényétől ered, mert ez Istennel (nagy-én) azonosítható."

(Szathkányi Attila: Az aranykor és eleink igézete. Főnix Könyvműhely. Debrecen. 2003.)

Ez alapján úgy tűnik, hogy például a Szent István*** - Koppány (Aki bizánci keresztény és ráadásul akkor még nem volt éles elkülönülés a nyugati és a keleti egyház között.) testvérháború kevésbé vallási, sokkal inkább trónöröklési jogvita miatt tört ki, bár kétségkívül volt egy nyugat-kelet orientációs különbség is.

"Koppány (akár: Koppány király) és Szent István szembeállítása - ma már - nem lehet megalapozott, noha a közöttük lévő ellentét - akkor - valóban végletes volt. Lehet, hogy Szent István cselekedetei - némely vonatkozásban és utólag is -elmarasztalhatóak, de -mindent mérlegre téve - azt, amit egészében tett, helyesen tette.

Koppány is, és István is tradicionális trónkövetelők voltak, s a tradicionális legitimitáson alapuló értelemben: tradicionális uralkodók is. Mindkettőjüket - visszatekintve - tisztelnünk kell. A magyar történelemben volt két három (két biztos és két bizonytalan érvényű) kettős legitimitás.**** Koppány és István kettős legitimitása volt ezek között az első bizonyos érvényű kettős legitimitás." (László András: Szellem, jobboldaliság, tradíció. Jegyzetek rész. /internet/)

*"Az Ermitázsban állították ki a pazyriki kurgánt, egy 2400 éves szkíta királysírt. Sok vonatkozásban olyan volt, mintha székely épületet láttam volna. Középen feküdt a király egy szarkofágban, feje emlékeztetett egy székely ember fejére. A kurgán körben ki volt bélelve nemeztakarókkal, ezeken életfák voltak: tulipánszáron hajló bimbók, madarak, s azzal a technikával készültek, amivel a magyar pásztorok szűreit hímezték. Azonkívül pörgebajszú lovas vitézek is mellettük, olyanok, mint egy-egy magyar huszár. Ezek a király előtt tisztelegtek: ez is a mi népi világunkra emlékeztetett. Fából faragott relíkviákat is láttam: hintót, lószerszámot s mellette szkíta aranyszarvasokat is. A szarvasokat mindig csodáltam, s több helyen meg is faragtam a szobraimban: Győrött vagy Kőbányán, a Magyar Oltáron, ezek jelezték a származásmondák jelenlétét ősidőktől fogva. Végül gyönyörű kőből faragott kun babákat is láttam a folyosón, olyanok voltak, mint egy-egy csángó asszony: virágot tartottak a kezükben, kendő volt a fejükön, és hatalmas gyöngysor a nyakukban. Ezek döntően kihatottak a szobraim alakulására, állásfoglalásomra. Mikor a kurgánt megnéztem, úgy éreztem, otthon vagyok egy magyar múzeumban, magyar ősleleteket látok." (Szervátiusz Tibor)

** "Laurence Gardner (...) szerint a Biblia összeállítói Ádám fia Sét kedvéért "megfeledkeztek" a párhuzamos uralkodócsaládról. A legfőbb cél az volt, hogy elrejtsék a királyi vérvonal tagjának Tubalkain fiának valódi örökségét, aki a legfontosabb sumer kapcsolatot jelenti az egyiptomi fáraókkal. Hám és Nimród dinasztiája (Káin, Lámek és Tubalkain leszármazottai) a Grál királyság igazi örököse. Bunyevác Zsuzsa (...) szerint a szent vérvonal elején többek között Nimród áll, aki a néphit és a középkori krónikák szerint is a magyarok ősapja. Ha viszont a Szent Grál valóban Jézus szent vérvonalát jelenti, akkor annak évezredekkel Dávid király születése előtt, Nimródtól kellett indulnia.
(...)
Várkonyi Nándor "Sziriat oszlopai" című könyvében pontosan rámutat a sárkány szimbólum lényegére: a sárkány* átlósan ellentétes erkölcsi tulajdonságokat testesít meg: jótevő hatalmat, kegyes bölcsességet, orvosló tudományt vagy romboló erőt, ártó szándékot, gonosz tudást. De a szemléletből kitűnik az is , hogy noha majd mindenütt mindkét szín alatt jelenik meg, jó és rossz szerepe egyenlőtlenül oszlik meg a népek szerint: a közép-amerikai indiánok, kínaiak és indusok jóformán csak a kegyes hatalom megtestesítőjét látják benne, a sémita és az indoeurópai népek túlnyomórészt az ártót és rombolót, s a kétfajta közül a jó mindig a régibb." (Lásd.: Zelnik József: A kehely. In.: Ökotáj. 41-42. szám. 2009.)

A Nimród hagyomány szempontjából érdekes lehetne boncolgatni Zsigmond királyunk által alapított Sárkány-lovagrend témáját is, hiszen valószínűleg visszanyúl - a sémita (arab; zsidó) és az árja (nyugat) mellett - a harmadik, a mi hagyományunk alapját képező, turáni aspektus felé.
A Sárkány eredetileg Logosz szimbólum volt.

Egy más megközelítésben a Sárkány a kozmikus jang , míg a Tigris a jin minőségnek felel meg.
(Lásd.: Horváth Róbert: A Tigrislovaglás szimbóluma. /Elektronikus hely: heliopolisz. blogspot.com/)

***Szent István túlzó bírálói talán nem gondolják végig, hogy "fejszéjüket a magyarság életfájának egyik gyökerére illesztik". (Czakó Gábor).

***A kettős legitimitás* kapcsán fontos megemlíteni, a magyar fejedelmi családból származó, II. Rákóczi Ferencet, aki nem pusztán az egyik legkitűnőbb szakrális-tradicionalista szellemiségű vezetőnk, hanem kiváló költő, dalszerző és elsőrendű teológus is, aki többek között felmutatta, hogy török rokonainkkal és az iszlám kultúrával milyen gyümölcsöző kapcsolatokat lehet és kell kiépítenünk. (Példának okáért a Szultán és az ország vezetése - gazdasági és politikai érdekeivel ellentétesen - pusztán tisztességből, a makacs nyugati próbálkozások dacára, nem adta ki a bosszúszomjas Habsburgoknak a kuruc menekülteket.)
A Nagyságos Fejedelem - aki egy példája a guénoni ideálnak, a papi és harcos erények ötvöződésének - egészen haláláig meditációs praxist folytatott, amelyet franciországbeli tartózkodása idején a némasági fogadalomban élő kamalduli kolostorban mélyített tovább és életművére a rodostói kvázi kolostori lét megszervezésével tette fel a koronát. Eszméivel és példájával** bizonyítja, hogy a lényeg a siker és a kudarc mögött-fölött álló fogalmakon túli Kimondhatatlan, így mesterként is tisztelt útmutatónk egyben, aki - nem mellesleg - végrendeletében szívét és Emlékiratait a francia kamalduli rendre hagyományozta
(II. Rákóczi Ferenc: Vallomások. Emlékiratok. Magyar Remekírók sorozat. Bp.. 1979; valamint Mikes Kelemen: Törökországi levelek. /Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár: www.terebess.hu/),
akiknek ominózus kolostorát, pár évtized múltán a forradalmi seregek földig romboltak. "A Bibliát most, 1798-ban védelmezni az ember életébe kerülne; a Vadállat és a Szajha minden fék nélkül uralkodik." (William Blake)

II. Rákóczi Ferenc fejedelem fordulatokban gazdag élete - mely meghaladja a legképzeletdúsabb forgatókönyvíró fantáziáját is - szinte kiállt egy TV sorozat és egy méltóságteljes, komoly film után.


*
Ha egy legitim tradicionális vezető, méltatlanná válik, akkor jogos felkelni ellene és megfosztani trónjától - akkor is, ha ez esetleg egy másik uralkodóház alapításával jár együtt - annak érdekében, hogy egy méltóbb kerüljön a helyébe, mivel a szakrális eszme és nem az uralkodó profán személye vagy dinasztiája a magasabbrendű legitimitás. A méltatlanok leválthatóságának tézise a sztyeppei szakrális szellemiség (a harcosok és a vezetők között bázikusan szerződéses viszony volt) folytatásaként, ősi alkotmányunknak - a Vérszerződésnek és az Aranybullának - is alapja valamint nem idegen a Szent Korona Tan

Ebből kifolyólag bár az 1948-as felkelés számos aspektusa nyilván a Nagy Francia Elhomályosulás*** eszméiből táplálkozott, akárcsak 1956, mégis mindkettő lényegét a tradicionális igazságérzetből fakadó helyreállítás vágya alkotta, így a Felhők fölötti Ég "semmiből" való előtűnésének ünnepei, függetlenül attól, hogy bizonyos vonásai, a későbbi félreinterpretálások okán, esetleg a további modernizációhoz - szellemi hanyatláshoz - járultak hozzá, a Káli Júga törvényszerűségeinek megfelelően. (Ide kívánkozik, annak a problémának az érintése is, hogy míg a hazai tradícionalista iskola helyesen fejti ki a doktrínát, de a magyarság szempontjait néhol indokolatlanul elhanyagolja vagy feleslegesen kritikusan kezeli, addig őskultúránk kutatóinak jobban kellene ügyelnie arra, hogy témájukat ne kvázi modernizmikusan fejtsék ki.)

Mivel a tradicionális hierarchia a halálig terjedő kötelességtudat-önzetlenség-családiasság és nem a kiszipolyozás-a gyarmatosító nyomulás-a nemzet megsemmisítésére való törekvés krédója, ezért nem lehet kétséges, hogy a birodalomszervező hatalom bizonyos tevékenysége elleni, fent elemzett, felkelések tradicionalista szempontból jogosak voltak.

"A konfuciánus állameszmény: patriarchális családok állammá szervezett hálózata, azaz egy hatalmas patriarchális család, amelyben mindenkinek megvan a maga helye." (Tőkei Ferenc)

Az egységesítés birodalmi eszméje nem önmagában hordozza az igazságot, hanem egy az éggel átitatott transzcendens felfogás földi megjelenése. Ezért van az, hogy például a "Nemzetek Európája" idea vertikálisan jóval magasabban lehet az internacionalista-globalista egyformásítás - egybeolvasztás exkluzív hátterű ambíciójánál, mivel annak veleje - úgy tűnik - a deklarált nemes célok fordítottja: az egyenlőbbek totális uralma, az identitásukban legyengített, manipulált pótidentitásokban révedeztetett-révedező, atomizált, (meg)vezetettek kevésbé egyenlő (rabszolga)hada fölött.

Baji Lázár Imre írja a Leviathán vizein című írásában (In.: Ökotáj. 41-42. szám. 2009.), hogy "a tömegember századában a pénzhatalom soha nem látott lehetőségekhez, történelemformáló, létpusztító és ego-alakító szerephez jutott" és Woodrow Wilson elnököt idézi:
"Nemzetünk a hitelek rendszerének irányítása alá került, amely magánkézben összpontosul. A nemzet növekedése és minden tevékenységünk néhány ember kezébe került, akik saját érdekükből kifolyólag ellenőrzik és rombolják a gazdasági szabadságot. Az egyik legkiszolgáltatottabb, legteljesebben irányított és dominált kormány lettünk a világon, olyan, amely többé nem a szabad véleményen, többségi választói akaraton alapul, hanem domináns emberek egy kis csoportjának kezében van."

Mindehhez társul, hogy az utóbbi 200 esztendő nyugati arisztokráciájának kiüresedése-ellehetetlenülése-ellehetetlenítése, kiirtása illetve kokettálása, halálos násza az őt égi legitimitásától megfosztó világiasság-központú liberalizmussal, jelentősen megnehezíti, hogy egyáltalán, önmagában-véve - függetlenül a korábban egymás ellen folytatott küzdelmektől - vérmes reményeket lehetne táplálni a továbbiakban a született arisztokráciával, mint olyannal kapcsolatban.

11.

A mohácsi vészt megelőzően a globalista Fugger bankház hitelpolitikája - Fortunatusz Szerencsés Imre és Habsburg Mária közreműködésével - kifosztotta a magyar kincstárat, melynek következményeként kitört a Dózsa-féle keresztes seregek éhséglázadása, majd a helyzet tűrhetetlenné válása miatt II. Lajos bezáratta a magyarországi Fugger fiókokat, melyre válaszul - dacára a török fenyegetésnek vagy éppen azért - nyugati fegyverembargót szerveztek Magyarországgal szemben.
Elgondolkodtató, hogy a mohácsi vész előtt 30 éven át pénzügyminiszterként jelen lévő Fortunatusz Szerencsés Imre éppúgy a spanyol rekonkviszta nyomán száműzött bankár dinasztia képviselője, mint az I. Ferenc francia király által Törökországba protezsált - szintén spanyol száműzött - bankár dinasztiák, akik évszázadokon keresztül az Oszmán Birodalom kül- és pénzügy-minisztereit adták (Bogár László az alkotmányreformról. 2/1. youtube. com), így az egész mohácsi csata körüli mozgások felvetik a Fugger globalizmus harapófogójának a képzetét, amely közé szoruló dió azonban túlságosan keménynek bizonyult, hiszen XVI. századi epikus küzdelmeink, helytállásunk példaértékű. (Ha végig gondoljuk több ezer éves történetünket, a kezdetektől napjainkig, ez a poétikus heroizmus létezésünk valamennyi századában megjelent.)
Konzseniális uralkodónknak, Mátyás királynak, egyik igazi jelentősége talán abban van, hogy tökéletesen átlátva a valós problémát, sikerrel elhárította és 100 évvel eltolta a nyugati pénzügyi globalizmus rejtett hatalmi hálójának gyarmatosító erőfeszítéseit.

A fentiek alapján úgy tűnik, hogy az "iszlám elleni keresztény harc" fedőnév alatt egy egész másfajta működési elv törekvései sejlenek fel, így a két vallásnak egymással kapcsolatos démonizálási kedve visszatekintve indokolatlannak hat, ami azért is fontos mert napjainkra, az iszlám spiritualitással való kapcsolat felértékelődött, hiszen a Nyugat egyre súlyosabb metafizikai válságba taszítja magát*, míg az iszlámra ez így nem mondható el.

*A nyugati szellemi eljelentéktelenedéshez vezető út kezdeti lépése valószínűleg a templomos lovagok kiirtása volt (a templomos bankok, iszlám mintára, nem szedtek kamatot), melyet - többek között - a kamatszedés újbóli beüzemelése és a "dolgok" világának robbanásszerű horizontális kitágulása követett, sokak szeme elől kvázi elfedvén a tények mögötti valóság vertikalitásának döntő fontosságát, aminek nem elfeledése viszont Kínát - ahol a gyarmatosítás és a 100 éves bolsevik uralom sem tudta tönkretenni a Mennyei Birodalom szakrális talapzatát (Család-Klán-Haza- /Mao helyett/ TAO) - a jelenlegi világ csúcsára emelte.

12.

A kígyó kétféle jelentése:

Úgy tűnik, ha a "helyén van az ész", a kígyó jó, segítő; ha nincs a helyén, akkor a kígyó rosszá válik, lét-feledett-ésszé.


Kígyó (Sárkány)=Logosz=világosság=megszentelt tudás (A Nagy Ész fölötti tudás: "Az a Tao amit le lehet írni, nem az örök Tao.")
avagy
Kígyó (Sárkány)=Lucifer=fényhozó=lét-feledett-ész. (A túl sok fény* spirituális vaksághoz vezethet** /a fogalmi gondolkodás abszolutizálása./)


A jó és a rossz tudás fája a "Kettő" fája, amely valójában az individuális ego-ból fakadó dualitás jelképe vagyis káprázat***, hiszen valójában csak egy fa létezhet, a megszentelt Élet-fája azaz a Halhatatlanság fája, ami a Világtengelyt is kifejezi.

A Világtengely megkettőződése kis-én kultuszra is utalhat (Lásd.: a dollár jele), hiszen valósnak gondolja azt ami, ha szigorúan vesszük, illúzió. Mindazonáltal ez nyilván nem azt jelenti, sőt az ellenkezőjét jelenti annak, hogy "minden relatív"****.

*Az Ész fölöttinek az Ész alá degradálásának ambíciója, lásd.: Prométheusz mítosz.

**Az év legrövidebb éjszakáján a viselkedés fordítottá válik (Szent Iván éj.).

***"Először is tisztázni kell önmagunkban, hogy mi a különbség az abszolút és a relatív, az Atmah és a Maya, az igazi valóság és az illúzió között. Aztán imádkozni. Mert ha hiszed és érted mi a lényegi és az abszolút, akkor asszimilálni akarod. Különben az ember egy hipokrita." (Frithjof Schuon - On his Philosophy. /internet-youtube. com/)

****Az igazság relativizálásának ambíciója kifejezetten kis-én kultuszra utaló jegy.

13.

Tradicionális, és modernista értelemben is kétféle szemléleti árnyalat különböztethető meg, tehát összesen négy:

Tradicionalitás:

A "legvertikálisabb" felfogás az, hogy "ami nem örök, az nem igaz" vagyis az ominózus alma elfogyasztása után megjelenik egyrészt az Igazság, amiből "kiléptünk" és egy káprázat (mivel valójában nem lehet kilépni), az én nem-én megkülönböztetés.

A következő fokozat, hogy mindkettőt valóságnak fogja fel, de a prioritást a minden Egy igazsága képviseli.


Modernitás:

A harmadik fokozat is két fát ismer el valóságosnak, de itt a hangsúly immáron a világiasra tevődik és ennek abszolutizációja, valamint a másik relativizálása miatt, szemlélete "átugrik" a tükör másik oldalára.

A negyedikben már csak az individuális én, a teremtett világ az egyetlen valóság, minden más illúzió. Ez a felfogás gyakorlatilag a modern illetve posztmodern horizontalizmus látásmódjának felel meg, amely a felbomlasztottságon keresztüli elerőtlenedés révén óhatatlanul a lefelé irányulás erőterébe juttat. (Vö: René Guénon: A kereszt szimbolikája; A központi fa - fejezet; Az őshagyomány könyvei. IV.; Kiadta: A hagyomány iskolája. Fordította: Baranyi Tibor Imre)


Egy másik, a kalitka példája:

A modernista életkultusz kalitkában élő embere nem érzékeli a rácsokat, a komfort és a terület növelésében látja saját szabadságának kiteljesülését.

A második fokozatban már keresi a kiutat, de nem találja, holott az ajtó nyitva van.

Egy köztes állapotban már ki be jár, de az otthona még a kalitka.

A szakrális hagyomány első fokozatánál ki-be jár, de az otthona már a kalitkán kívüli isteni szféra. Ez az a maximális szint ahová a jelenlegi mi nyugati emberek el tudunk jutni.

A második fokozatban a kalitka eltűnik, nincs, világossá válik, hogy illúzió, az isteni világ viszont az egyetlen valóság.


A harmadik példa, a Felhő és az Ég:

A modernista feje a felhőben van. Ha megkérdezzük tőle milyen a világ, körbenéz és azt mondja, hogy olyan mint a felhő. Ég nincs.

A modernista szemlélet második fokozatában már van tapasztalata az Égről, de a viszonyt félreinterpretálja, a felhő marad az abszolút lényeg.

A hagyományos első fokozatában kihúzta a fejét a felhőből és az Ég alapján tételeződik, de gyakran visszaugrik a feje.

A másodikban a felhő illúzió, az Ég az egyetlen valóság.

Az emberi életnek, önmagában véve semmi értéke sincs, mocsár. A megszentelt, felemelni törekvő, átszellemített élet vezet vissza Istenhez, a tiszta forráshoz, az Egyhez. Az Ég nélküli Föld nem földi menny-országgá, hanem pokollá válik.

14.

A modernista* hagyomány, egyfajta világi önmegvalósítás kedvéért nemet mond arra a metafizikai önmegvalósításra, amelyet a tradicionális* hagyomány fő feladatának tekint.

Ez a dilemma hasonló ahhoz, ami elé Jézus Krisztus állította a zsidóságot: vagy feladják - a modernista értelemben égi, de tradicionális értelemben földi - kiválasztottság identitást vagy le kell mondaniuk a krisztusi értelemben vett metafizikai önmegvalósításról.


*Modernizmus:
Természeti, mulandóság központú kis-én Isten kultusz, a második legrégibb világszemlélet, a Kettő vagy sok szemlélete. Jellegéből fakadóan, ezerféle, gyakran egymással is versengő ideológia lényegét alkotja: Ember-, Ész-,Tudomány-, kultusz, amikből sokféle hit fakadhat, liberalizmus, materializmus, neo-konzervativizmus, bolsevizmus, modernizált-profanizált-liberalizált kereszténység illetve modernizált-profanizált-liberalizált keleti vallások. Erre mondja Hamvas Béla, hogy minden kérdés vallási kérdés. Nincs nem vallási kérdés. legmarkánsabb megjelenési formájában az Észt, a fogalmi dualista intellektust tartja a legmagasabbrendű megismerési formának. Általános jellemzője, hogy Istent a földi sikeresség, boldogság, hatalom, a "túlélés" szemüvegén keresztül szemléli. (Alaposabb kritikáját lásd.: Buji Ferenc: Az emberré vált ember. című könyvében. Kairosz Kiadó. Bp., 2009. Második Kiadás.)

Alfajai:
- Szimplex principális dualizmus:
Egyik jelmondata a sok közül: "A jóból nem fakadhat a rossz!" Az Élet és a Halál egyenlő félként viaskodik a hatalomért. Ez a látásmód a Maya -fátylát abszolutizálja, azon túl nem lát, a kis-én-t tartja az egyetlen releváns valóságnak.

- Komplex principális dualizmus:
A szanszára - nirvána vívja dualista küzdelmét. Itt a "nagy -én", mint kontra kis-én jelenik meg, ezért a vágyott "megvilágosodás" tulajdonképpen egy még nagyobb kis-én megvalósítását jelenti, tehát a kis-én-t felcseréli egy még nagyobb kis-énre, amit önkényesen nagy-énnek nevez el. (Például a "Big Mind" zen mozgalom, ami a tradicionális zen posztmodernizált, tehát eltorzított, kiforgatott változata. Lásd még.: Csögyam Trungpa és Karátson Gábor spirituális csapda fogalmát.)


**Tradicionalitás:

Természet-fölötti, állandóság központú nagy-én Isten kultusz, a legrégibb világszemlélet, az Egy szemlélete. Egy tanítása van, ami sokféle köntösben jelentkezhet: A nagy világvallások tradicionális formái, mint buddhizmus, hinduizmus, iszlám, kereszténység, de idetartozik az indián-táltos-sámán felfogások egy része is. Az idő és tér fölöttit, a tények mögötti valóságot keresi. A rossz is Istenen belül van, akárcsak a jó. A belső szabadságot részesíti előnyben, ami az önfegyelem és a helyes erőfeszítés révén szerezhető meg.
Ismeri a Nagy Észt megelőző szívet is, de a Nagy Észt meghaladó Szív tudásához vezető inspiratív - intuitív megismerést tartja a legmagasabbrendű formának.

15.

"Míg a mai ember világképét egy olyan háromszög fejezné ki, amelynek alapja végtelen hosszúságú, magassága azonban csaknem elhanyagolható, addig a régi ember világképe egy olyannal volna ábrázolható, amelynek alapja ugyan nem nagy, viszont magassága végtelen. A mai ember világa fölfelé zárt, oldalfalai nincsenek, a régi ember világát oldalfalak határolták, fölfelé azonban nyitott volt, akárcsak a régi, fallal körülvett városok."

"A modern horizontalizmus természetesen mindent átjár, kezdve a teológia "üres pokol" elméleteitől (amely szerint Isten nem lehet olyan kegyetlen, hogy bárkit kirekesszen (!) a mennyei boldogságból) egészen a legújabb, posztmodern sugalmazottságú - és már nyíltan oldalra kacsintgató - másság-kultuszig, amely szerint az emberi nézetek, beállítottságok és életgyakorlatok mind egyenértékűek, és csupán horizontális különbség létezik közöttük. Aki pedig naivan bízva a másság-kultuszban bátorkodik ezt elutasítani, arra kérlelhetetlenül lesújt a liberális tolerancia vasökle."

"A modern nivellacionizmus, vagyis az a nézet, amely minden értékkülönbséget el akar törölni és mindent egy szintre akar hozni, természetes módon nem a fent lévő, hanem a lent lévő érdekeit szolgálja, mert hiszen az előbbit alászállítja, tényleges rangjától megfosztja, az utóbbit viszont felemeli, eredeti és tényleges rangjánál sokkal magasabb rangot adva neki (vö. "semmik vagyunk s minden leszünk"). Ugyanígy a modernizmus forradalmi dühe sem az alacsony, hanem a magas ellen irányul. Az egyenértékűség eszméje, a horizontalizmus tehát nem önmagát képviseli; az igazi szembenállás nem a vízszintes léttengely és a függőleges léttengely között van, hanem a függőleges léttengelynek a felső és az alsó, vagy talán helyesebb lenne így kifejezni: a felfelé és a lefelé mutató fele között. És aki ma nem teljes mértékben elkötelezett vak híve a liberalizmusnak és a posztmodernizmusnak, annak számára nem lehet nem látni azt a számtalan folyamatot, amelynek eredményeképpen egyre lejjebb és lejjebb sikerül szállítani az ember "metafizikai rangját". Ilyen módon kialakítva egy olyan jólfésült újproletariátust, amely sem a Rendet, sem a Szabadságot nem ismeri, hanem elgyökértelenedve, belső tartását elveszítve egyre tehetetlenebbül adja át magát a média, a politika és általában az egész modern világot átfogó szubkultúra – kultúra alatti kultúra – lefelé irányuló szívóhatásának." (Buji Ferenc: A transzcendencia szekuláris és okkult degenerálódása. /internet/ és Ökotáj 39-40. szám.)

"A magyar tradicionális iskola politikai szemléletének kapcsán nem lehet szó nélkül hagyni a zsidósághoz való viszony kérdését. Mindenekelőtt azt kell látni ezzel kapcsolatban, hogy maga a zsidóság fontos és kiemelt szerepet játszott a progresszív és forradalmi mozgalmakban, aminek a másik tagadó oldala az, hogy fokozottan vetette bele magát a tradíció különböző formái elleni harcba. A tradicionális iskola álláspontja szerint a zsidóság nem csak egyszerűen rossz ügy mellé állt, hanem ezen felül nem nyíltan és nem tisztességesen vett és vesz részt ebben a harcban, mert amit a többi nép vonatkozásában elítélendőnek tart, arra a maga vonatkozásában jogot formál. Elegendő itt csupán a nacionalizmust említeni, valamint azt, hogy azok akik önmagukat a többi nép fölött álló választott nép fiainak tekintik, milyen elszántan vetették bele magukat az egyenlőségért folytatott küzdelembe (mind a liberális demokráciában, mind a bolsevizmus különféle formáiban). A tradicionális iskola tehát a főként lelki rasszként értelmezett zsidóságot avagy az általános zsidó beállítottságot (amely korántsem kizárólag a zsidó nép sajátja) a tradíció és az ellen-tradíció, a fény és az árnyék hatalmas, sőt kozmikus méretű párharcában az ellenkező oldalon látja, és éppen ezért a vallásos avagy a szekularizált zsidó messianizmus "világmegváltó" szándékait - melynek kulturális és politikai implikációit az évezredes zsidó hagyomány mindig is kiemelte - nagyon is baljós jelnek tekinti. Bizonyos alaptalan vádakat és félreértéseket elkerülendő lényeges azonban megjegyezni, hogy a magyar tradicionális iskola se közvetlenül, se közvetetten nem "antiszemita", hiszen a világon semmilyen népcsoporttal, mint népcsoporttal nincs semmi baja, és nem ilyen vagy olyan emberekkel szemben fejti ki tevékenységét, hanem amiről e vonatkozásban szólni lehet, az, hogy tradicionális tendenciákat akar antitradicionális tendenciákkal szembeállítani." (Buji Ferenc: Metaphysicum et Politicum. Alcím: A magyar tradicionális iskola bibliográfiája. Centrum Traditionis Metaphysicae Kiadó. Debrecen. 2008.)
szellemiségétől sem.

16.

Az Út nem sztráda, hanem Kör. Szenvedéseken és tévedéseken keresztül vezet és függ a sikerekhez-kudarcokhoz való hozzáállástól, az attól való függetlenedés, a tettre koncentrálás és a gyakorlás minőségétől.

17.

Az idősek nagyra értékelésének hiánya (Dino Buzatti: Hajtóvadászat öregekre) , magárahagyása többek között a Hagyomány átadását is gátolja.
A bölcsesség értékeinek el nem ismerése, a nivelláló tegeződés mánia (elsősorban a nyugati mintájú, károsan színvonaltalan gagyi rádiók ismétléses technikája által bevezetve), a kölcsönös tisztelet meg nem adása, mint kulturális mélyrepülés* összefügg a modernista fiatalság-kultusz "sose halunk meg" infantilis szemléletével, amelynek problematikus volta legfőképpen a halálhoz való viszony zavarából fakad**. Ennek egyik tünete, hogy újabban a temetésre divat "lezser" öltözetben megjelenni. Egy másik a Haloween ünnep erőltetése***.


* "A sündisznók társasága egy hideg téli napon szorosan összebújt, hogy egymás melegével védekezzenek a megfagyás ellen. De hamarosan érezték egymás tüskéjét, ami szerte is terelte őket. Amikor a melegedés szüksége újra összebújtatta őket, ismétlődött a másik baj; úgyhogy a két rossz közt hányódtak, míg rá nem jöttek, hogy van egy közepes távolság, amelynek betartásával legjobban meg tudnak egymás közelében lenni. - Így hajtja a társas élet szükséglete, amely a saját ész ürességéből és egyhangúságából ered, az embereket egymáshoz, de sok kellemetlen tulajdonságuk és kiállhatatlan hibájuk ismét szétzavarja őket. A végre is kitapasztalt közepes távolság, amely mellett az együttlét lehetséges: az udvariasság és a finom modor." (Artúr Schopenhauer: Forgácsok.)

**A modernistának a Mozgás segít, hogy megtörje vele a Csendet. Ezért vallja, hogy a küzdelem "élet", a nyugalom "halál".
A tradicionalistát a Mozgás a Csend felé segíti. Ezért vallja, hogy a küzdelem a rend ergo a nyugalom (harmónia) helyreállításáért folyik.

***A halál "kifigurázása": Haloween, annak méltóságteljes elfogadása és meghaladása helyett: Halottak napja.

18.

A: A mesterem agyvérzést kapott, de már jobban van.
B: Hogy-hogy egy mester agyvérzést kapott?! Akkor nem lehetett igazi mester. Az igazi mesterek nem kaphatnak agyvérzést!
A: Pontosan az ilyen megjegyzésektől kapott agyvérzést.