A Gézagyerek című előadásban „naiv színházat” akarok. Az elmúlt években kísérleteztem már ilyennel: a Mulatság, A Nyugat hőse, A Pityu bácsi fia a naiv színház darabjai voltak. Géza módján ártatlanul, irónia és cinizmus nélkül szólalunk meg, az együgyűség természetességével állítunk-kérdezünk mindent, ahogy Háynál is, minden „kis szavunk” a világ megfejtésére irányul, de a filozofálás, a nagy szavak használata a néző dolga. A Gézagyerek az ártatlanság elvesztése: a történet végén csak annyival tudunk többet, mint a kezdetén, hogy minden kísérletünk kudarcot vallott, kérdéseinkre nincs válasz. Géza bezárul saját rendjébe: óracsörgésre ébred, parízert és tejet reggelizik, és számolja a konyhaköveket. És nincs több kérdése.
A Gézagyerek című drámával először a debreceni bemutatón találkoztam, a Pinczés István által rendezett kitűnő előadást többször is láttam, minthogy azt befogadtuk a Bárka Színházba. Ez a produkció, benne a színészi játék, és mindenekelőtt a nagyszerű térmegoldás beleégett emlékezetembe, ezért, noha szándékomban állt ezt megrendezni, félretettem a tervet, míg az ősbemutatótól (és az azóta látott változatoktól) független, saját, személyes változatomat meg nem tudom valósítani. Segített ebben az eltelt idő, és segített A Pityu bácsi fia beregszászi próbafolyamata, amikoris közelebbről megismertem Háy világát, drámatechnikáját, és a sikeres bemutató is erősítette bennem a szándékot, hogy további műveit színpadra állítsam.
Minden színházi előadás alapkérdése, hogy rendelkezésre áll-e megfelelő színészcsapat. Mégis, az én esetemben ez rendkívüli fontossággal bír, mert „módszeremnek” semmi köze a kottából diktáló, koncepciót megvalósító rendező színházához, ahol gyakorta kicserélhetőek a színészek. A szereplő személyiségnek szinte kiszolgáltatottan minden munkám középpontjában a színész áll, ezért különösen izgalmas kérdés számomra, mire jutok A Gézagyerekkel és általa a szabadkai társulattal. Azzal a társulattól, mely „felszálló ágban”, energiától telítetten, sok-sok tehetséges színésszel várja ezt a munkát, egyáltalán, bármilyen intenzív, alkotó próbafolyamatot. Meggyőződésem, hogy kiváló szereposztást tudtunk csinálni, minden szerepre megfelelő színész áll rendelkezésemre. Ez a csapat „harapja” a munkát, biztos vagyok abban, hogy a számomra kulcskérdést jelentő közös alkotó műhely, egymást tisztelő, egymás felé szeretettel forduló közösség kialakítása könnyű lesz. Háy János darabjáról lévén szó abban bízom, hogy ahogyan Beregszászban is történt, az író által ábrázolt világ nemhogy ismerős lesz, de olyannyira otthonos közeget jelent majd a szereplőknek, én tanulok majd tőlük, nem ők tőlem és az írótól.
A másik alapkérdés esetemben a tér. Különösen fontos ez Háy filmes technikáját is figyelembe véve, amikoris az állandó helyszínváltások nem ügyes díszítőket, hanem az adott előadásra érvényes egyszeri nyelv kialakítását követelik meg. Az előadást egy részben, egyetlen térben képzelem el, mely egyszerre realista és stilizált. Állandó munkatársammal, Sárkány Sándorral dolgozom majd, az ő fantáziája, és leginkább összeszokottságunk garancia arra, hogy a legadekvátabb teret megalkossuk. (Néhány korábbi közös munkánk: Mrozek: Mulatság, Kárpáti: Méhednek gyümölcse, Pinter: A gondnok, Háy: A Pityu bácsi fia, Csáth: A Janika…)
Bízom abban, hogy a szabadkai A Gézagyerek igazolni tudja önmagát, azaz a korábbi emlékezetes előadások után (Debrecen, Lodz, Pécs, Zalaegerszeg) egy öntörvényű, nagyon személyes, a tragikumot és komikumot ötvözni képes produkció születik majd. Röhejes és fájdalmas, ártatlan és bölcs, egyszerű és gazdag előadás – ez a vágyam.
Bérczes László


SAJTÓVISSZHANG:

A falu és a világ reménytelenségét, körkörös önmagába zártságát tükröző díszletbe épített előadásban harapni lehet a lét értelmetlenségéből áradó levegőt... Pálfi Ervin rendkívül finoman ábrázolja ezt a félig tudatos, félig öntudatlan egzisztenciális szorongást, és alakításában minden mesterkeltségtől mentes Géza autisztikussága is
- RÁDAI ANDREA, revozoronline.hu

A történet egyszerre valós és transzcendens. S ettől a kettősségtől kap a szöveg erős, meghatározó bölcseleti töltetet... Az autista Gézagyerek az elveszettség kóresete, aki a legreálisabb körülmények között kénytelen élni, holott lényegében semmi köze sincs a valósághoz. Pálfi Ervin ezt „játssza el".
- Gerold László, ellenfeny.hu

Bérczes László rendezése mindenekelőtt szcenikai értelemben úttörő. Porondot épített a színpadra - pontosabban építtetett Sárkány Sándor tervezővel -, amelynek közepén, egy létra tetején trónol az autista címszereplő, szimbolikus értelemben csakugyan úgy, mint egy Isten,.. Bérczes értelmezése nem áll meg ennél az ikonikus képnél. Kifejti belőle, mint Háy munkásai a követ, a létértelmezés filozófiáját.
- Koltai Tamás, szinhaz.net

A szabadkai előadás a dráma érzékibb oldalát emeli ki, a gondolatot is a közvetlen érzéki élményből bontja ki... A tér legmélyebb, középső pontján van egyetlen forgatható dobogóban egyesítve a konyhakő, a konyhaasztal, és abból emelkedik az egész nézőtér fölé Gézagyerek létrán megközelíthető kőnézői, azaz isteni magaslata, és fájdalmasan üvöltenek a kutyák, akik jeleznek, de nem tudni mit. Szinte többet mondanak Gézagyerek megoldhatatlan dilemmájáról, mint amikor a címszereplő kimondja a mindent figyelő, de be nem avatkozó isten kínzó filozófiai kérdését. A hatás így is roppant erős. A rendezés gondos és ötletes, a főbb szereplők játéka egyszerre érzékletes és távlatokat nyitó.
- Zappe László, nol.hu

Ritkán látni olyan előadást, amelynek a színpadképét ennyire átjárná a darab filozófiája.
-pressburger csaba, pressburger.org

Bérczes László mindig a felszín alatti rétegeket-motívumokat kutató rendezői módszerében kivirul Háy darabja, melyben egy autista fiatalember beilleszkedési zavarokból álló életének rövidke epizódja tárul elénk... Pálfi Ervin minden ízében intenzív és pontos játéka ritka ajándék: Gézagyerek tökéletes. Vicei Natália az anya szerepében a szeretet szomorúságát is megmutatja, de nem hajlandó beledőlni a melankóliába - szerencsére. És megannyi hibátlan karakterformálás: G. Erdélyi Hermina rosszlánya, Csernik Árpád és Mess Attila munkása, Kovács Frigyes "rezonőr" iszákosa és a többiek is felsőfokon játszottak - nagy élmény volt.
-mancs.hu

Az intelligencia nem ahhoz kell, hogy éljünk, csak ahhoz, hogy elviseljük a katarzis után ránkszakadó végtelen magányt. Vagy ennek teljes hiányát. A katarzis csalódás tehát, aki erre vágyik, tudnia kell, mi következik. Istennek lenni piros gombbal a kezünkben öngyilkosság, játék a halál gondolatával, a felemelő pillanatok ahhoz kellenek, hogy elragadtassuk magunkat és esetlegesen megnyomjuk a keringést biztosító boldog hazugságot.
-Fekete Réka, undock.hu

Bérczes László a belső játékra serkenti színészeit, a lélek mélysége tárul föl minden egyes alakításban, a leglényegesebb kellékekre és "helyszín-zugokra" szorítkozó színrevitelében. A meredek lelátó ölelte, parányi pódiumon, a színészek visszafogott játékában a lét drámaisága, sorsok mélysége tárul föl – a lélektani realizmus jegyében.
-Metz Katalin, magyarhirlap.hu

Az élet ezernyi apró eseménye úgy szerveződik itt súlyos drámai konfliktussá, hogy közben mindvégig jelentéktelennek mutatja magát. Háy János istendrámája és Bérczes László rendezése épp ezt a „semmit” teszi láthatóvá, de anélkül, hogy e láttatással torzítanának az egészen. A szabadkai társulat erőssége is éppen ebben áll: a színészek, kivétel nélkül, katartikus közvetlenséggel és egyszerűséggel formálják hitelessé a szerepeiket. Apró gesztusokban, félbeszakadt hangsúlyokban, megváltozó tekintetekben realizálódnak ezek az alakítások. Az előadás realista, de fanyar humorral groteszkké tett mikrohelyzetekből építkezik.
-Janisch Attila, kulturinfo.hu

...És hogy például ami a Banda Lajosnak a tokaszalonna, ami a Gézagyereknek a vajas kenyér párizsival, az énnekem micsoda?, hogy ami a Herda Pityunak a szesz, a cigaretta, ami a Vizikének a koszlott tangóharmonika, az énnekem micsoda?, ezt rágom-vizsgálom ezúttal, mert végső soron ennek átgondolására kényszerít rá Bérczes a szabadkaiakkal...
-Markó Róbert, Kisvárdai lapok

A falu közepén ülünk, innen indul reggelente a kőfejtő felé a busz, itt száll fel Rózsika néni a rozzant kerékpárra, itt ugatnak a kutyaistenek kérlelhetetlenül. Egy mentálisan hátrányos helyzetű ország főterén múlatjuk az időt, miközben egy évszázad száguld el a fejünk fölött. Gézagyerek, a falu bolondja az egyetlen normális itt, egy létra tetejéről megy a mennybe, miközben összeomlik a világ.
-sisso, culture.hu

Bérczes László fájdalmas és röhejes, ártatlan és bölcs, egyszerűségében gazdag előadásának kiindulópontja a közülünk való, önbörtönébe zárt szabad ember, a „hibás” Gézagyerek, és az általa naiv bátorsággal feltett, kétségbeesett kérdések: mire való az a semmi idő és hely, ami csakis a mienk, hol a helyünk benne, ha már elveszni látszik az egész?... melyekre választ várunk valakitől a csillagos égre függesztett, reménykedő tekintettel.
-Kiss Mónika, poszt.hu

...tele van apró szépségekkel, finom mozdulatokkal, rezdülésekkel. Az ember nézi őket, és beledöglik, annyira keserédesen szívfacsaróak, ugyanakkor oda is rohanna hozzájuk, hogy átölelje őket.
-Papp Tímea, fidelio.hu

A szabadkaiak produkciója tiszta, szép, és nagyon rokonszenves. Ennek egyik magyarázata alighanem az, hogy Bérczes László finoman, érzékenyen és tiszteletteljes gyengédséggel nyúlt Háy János művéhez. Megértő szeretettel viszonyul a hősökhöz, s ez hasznára válik a darabnak. Talán ennél is jelentősebb tényező a szabadkai társulat autentikussága. Nemcsak arról van szó, hogy a vajdaságiak ízes beszéde nagyon jól áll A Gézagyereknek. Hanem arról is, hogy ezek a színészek valahogy közelebb látszanak lenni az élethez, a valósághoz, mint a határon belüli kollégáik. S ezt a benyomásunkat egységes, összeillő, egyenletesen jó színvonalú színészi munkával teszik még erősebbé.
-Stuber Andrea, szinhaz.net