A nagy gondolkodók, művészek egytől egyig visszatérnek a szerelem témájához. Amikor szerelmesek vagyunk, lelkesen keressük a hasonló témájú aforizmákat, verseket, zenéket, mert csodálatos érzés, hogy kimondják helyettünk a kimondhatatlant.

Még néhány hét, és itt a szerelmesek napja....

Szerintem a szerelem az istenek állapota. Olyan lélekérzés, amiben éjjel-nappal lennünk kéne. Paradicsomi lét. Mindannyian éreztünk már szerelmet, sokszor másik fél sem kell hozzá. Én éreztem már attól is, hogy megcsapott a tavasz illata, vagy hogy fura, lilás sárga fény borult az utcára egy nyári, vihar előtti délután.

A szerelem is olyasmi, amit mindenki meg akar érteni, meg akar magyarázni, mégis mindenki másképp értelmezi. 

Amikor kislány voltam, úgy képzeltem, hogy ha nagy leszek, vagyis betöltöm a tizennegyedik évemet, onnantól halálomig egyfolytában szerelmes leszek. Biztos, ami biztos, megkérdeztem az apukámat, mi az a szerelem, és hogy fogom észrevenni, ha majd itt lesz. Azt mondta, majd jön valaki, és te ellenállhatatlan kényszert érzel, hogy megsimogasd az arcát. Az a szerelem.

Már felnőtt voltam, amikor találkoztam egy férfival, akit nagyon szerettem. Nem volt túl beszédes, nem tudott kacskaringós vallomásokkal elkápráztatni. De egy nap azt mondta nekem:
– Tudod, amióta ismerlek, fütyörészve járok az utcán.
Ez volt talán az egyik legszebb vallomás, amit életemben kaptam.

Ahogy a nagyok látják

José Ortega spanyol filozófus szerint a szerelemnek súlya van, mélybe rántja a szerelmest, aki szívesen adja át magát a szédülés okozta élvezetnek. A zuhanásról azonban hamar kiderül, hogy nincsen célja. A szerelmes kezdetben úgy véli, hogy a szakadék mélyén az őt lerántó szerelem fogja várni, de ebben hiába is reménykedik. A szerelem maga a megtántorodás: nem végcél, hanem erő, nem elérendő állapot, hanem folytonos mozgás.

Spinoza azt mondja, szeretni nem más, mint örvendezni, és egyúttal tudatában lenni, hogy ez az örömünk a szeretett személytől ered. Nem fér kétség azonban ahhoz sem, hogy szeretni sokszor halálhoz hasonló, ám véget nem érő bánat, kegyetlen, gyilkos gyötrelem. De vajon hogy lehet az, hogy a szerelmes inkább kívánja a gyötrelmet, amelyet a szeretett fél okoz neki, mint a fájdalommentes közönyt?

Stendhal szerint a szerelem rosszabb, mintha vak volna, mert hallucinál. Nemcsak hogy nem látja meg a valót, még meg is hamisítja. Stendhal a szerelmet a sókristályokhoz hasonlítja. A sóaknákba hullott gallyakon néhány nap alatt csodás változás megy végbe, mely az egyszerű ágat villogó kristálycsipkévé varázsolja. Szerinte ilyen a szerelmes is: szerelme tárgyát maga aggatja tele kristályokkal, mígnem teljesen elfedik a valóságot.

Bernáth Dina nana.hu