Ennek a bejegyzésnek eredetileg a “Nánó vagy, szenvedsz” címet szerettem volna adni. Végül meggondoltam magam, mert mégiscsak az oltásokról vagyon szó benne.

A nánó szó, valószínűleg, az anyaország területén nem használatos. Székelyföldön viszont annál is inkább. Megpróbálom körülírni, hogy azok, akik szájukra veszik ezt a fura szócskát, körülbelül mit érthetnek alatta, amikor kimondják.

Székelyföldön nánó az olyan ember, aki annyira tehetetlen, hogy ha egy fél napra teljesen magára marad, két nap múlva már temetik. Nánó az olyan, akinek mindent a szájába kell rágni, egyetlen árva saját gondolata nincs. Rosszabb mint egy számítógép, mely néha azért csak megmakacsolja magát, és irányíthatatlanná válik. Aki nánó, legfeljebb csak az előre megírt teendők végrehajtására alkalmas, de arra is csak szigorú felügyelet mellett. Nánó az olyan ember, akinek kevesebb az egyénisége mint egy kínai rizsszemnek. A nánó gyakorlatilag az ideális biorobot, melyet olcsó eszközként lehet használni. Amikor teljesítménye csökken, félre lehet tenni, lassan de biztosan ható méreggel, mint patkányt, kiirtani. Mára a korszerű, munkát végző robotok sokkal értékesebbek lettek mint a nánó biorobot, ugyanis sokkal megbízhatóbbak, még véletlenül sem pofáznak vissza, gazdaságosabbak, nem szemetelnek, nem szarnak büdöset, fölöslegesen nem szaporodnak, stb.

A nánó az ideális tégla a  hatalom falában. Kicsit puha ugyan, és könnyen szétmállik, de könnyen cserélhető, helyettesíthető. A nánót egy kicsi ésszel használod addig, míg megunod, majd a végén elnyomod, mint egy szivarcsikket.

Isten bocsássa meg nekem, hogy amikor megnéztem a hír televízió által készített interjút a magyarországon még mindig kötelező védőoltásokról, ez jutott eszembe: HA NÁNÓ VAGY, SZENVEDSZ ÉS EZ ÍGY VAN RENDJÉN!

Ma találkoztam egy újabb történettel a védőoltások kapcsán, aminek ha csak fele igaz, akkor is nagyon ütős. Egy bácsiról szól, aki tolószékben töltötte életének körülbelül 90 százalékát, és még beszélni sem tud. Bár makk egészséges babaként látta meg a napvilágot, 7 hónapos korában beoltották, 34 sorstársával egyetemben, akik mind az ő sorsára jutottak: lebénultak. Akkoriban még persze nem nagyon lehetett reklamálni. Na de nem is nagyon volt ki reklamáljon. Akkor is erős volt a félelem vize, mely az emberi elméket mosta.

Úgy képzelem, hogy ezt követően lehetett egy kis zsörtölődés, amolyan nánó módra. A szülők valószínűleg szidták egy darabig az államot, meg a hatóságokat, akik önkényesen megmérgezték gyerekeiket, oszt szépen egy kis állambácsitól kapott kártérítés fejében belenyugodtak a sorsukba, és visszakapcsoltak a biorobot üzemmódba, rakták tovább a téglát a hatalom falába.

Még mielőtt a szóban forgó oltásokról szóló interjút belinkelem, és a néző elkezd háborogni az állam, a hatóságok ellen, hangsúlyoznám, hogy én “az ő oldalukon vagyok”. Az, hogy Magyarországon még mindig van kötelező, törvényes mérgezés (védőoltás), az a magyar bólogató nánó embereknek köszönhető, kik még mindig előszeretettel hibáztatnak másokat, saját problémájukért, kik még mindig azt hiszik, hogy ők csak ártatlan elszenvedői, az állam, a hatóságok, a zsidók irányából a nyakukba zúduló könyörtelenségeknek, “igazságtalanságoknak”.

Nyilván, ha nem lenne szüksége a biorobotnak a törvényre, és a hatóságokra, nem teremtené meg őket. Tehát elmondható, hogy egy ország törvénykezésének minősége nagyon valósághűen tükrözi az ott élő emberek fejlettségi szintjét, életminőségét. Ez a gondolatsor egyben még arra is magyarázatot kínál, hogy miért van az, hogy egy magyar ajkú felfedezőnek, ha élni, teremteni, újítani, alkotni akar, el kell hagynia a magyar nyájat. Vajon mennyi időnek kell még eltelnie, amíg észrevesszük, hogy az értékünket nem az határozza meg, hogy milyen zászlót lobogtatunk és milyen magasan, milyen hangosan döngetjük a mellkasunkat, milyen hangosan szólnak az ezer éves indulók, mekkora cinizmussal és pökhendiséggel helyezzük mások fölé magunkat?

Nem, kedves olvasó! Nem az állam, nem a hatóságok, nem a zsidók, nem a cigányok, nem a képzeletbeli ellenség a hibás a magyar ember szerencsétlenségéért. A magyar ember szerencsétlenségéért, “sorstalanságáért” a végtelenül büszke, de ugyanakkor nánó magyar birka a felelős, akiben ezek a sorok ellenszenvet keltenek csak azért, mert hatásukra az évezredek óta éltetett illúzióvilág omladozni látszik. A magyarországi emberi életet ellehetetlenítő törvénykezések, az azok mögött álló bácsik és nénik, a magyar büszke de ugyanakkor nánó birka életmód természetes következményei. Tudnod kell, kedves olvasó, hogy sokan vannak ma is Magyarországon, kik nem oltatnak, kik kikapcsolták a nánó biorobot üzemmódot, vállalják a felelősséget az életükért, és boldogan élnek. Nem várják a mennyei mannát kintről, mert tudják, hogy a megoldás, a változás kulcsa az egyénben van, és még véletlenül sem az önkényesen bíráskodó pásztorok kezében.

Bevallom, tévedtem korábban, amikor azt írtam, hogy nincs szükség a törvényekre. A nánó biorobotnak igenis szüksége van a törvényekre a szabályokra. Tulajdonképpen ő az, aki valósággal követeli, megteremti a törvényeket és azok képviselőit, a hatóságokat. Ő az, aki hajlamos másra bízni az egyént illető felelősséget, aki másokra “szavaz”, aki az igazságot mások szájában keresi, észre nem is véve, hogy pont őt sújtják a legerősebben ezek a törvények, mert ő az aki nem látja, hogy neki nem törvényeket, törvényhozókat kéne szülnie, hanem megértést, bölcsességet.

Ultra-spirituális világunkban megtanultuk, hogy mindannyian teremtők vagyunk. Csak azt nem vesszük észre, hogy egyelőre még csak a tudatlanságunkkal és a vakságunkkal teremtünk, a teremtményünk meg élve felfal, megemészt, majd kiszar minket.

blog