Elhangzott a Hommage á Israel c., Izrael Állam megalakulásának 60. évfordulója alkalmából tartott tudományos konferencián (Budapest, 2008. május 13 - 14.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!


Előadásom tárgya, Jom há-Ácmáutra való emlékezéssel, Jom há-Ácmáuton való elmélkedéssel, a kiválasztottság, vagyis az Örökkévaló által kiválasztott nép, a választott nép, Izrael népe, a zsidó nép.

A "Választott Nép". Általában így nevezik Izrael népét és így nevezi az saját magát is, kifejezve azt a gondolatot, hogy a zsidó nép különleges és máshoz nem hasonlítható kapcsolatban áll Teremtőjével, mindenek urával, az Egyetlen Örökkévalóval, a szeretet Istenével. Ez az elgondolás egy központi eszmét fejez ki, amely végighúzódik a zsidó történelem, az egész emberiség története hosszú, végeláthatatlan folyamatán, és ez az eszme mélyen gyökerezik a T'nách, vagyis a Héber Biblia alapvető koncepciójában. Hozzájárult a Talmud formálódásához, a zsidóság filozófiájának, a zsidó miszticizmusnak, vagyis a kabbalának fejlődéséhez és a zsidó gondolkodás formálódásához, egészen a jelenkori judaizmus kialakulásáig.

Mindenekelőtt lássuk a kiválasztottság gondolatának bibliai gyökereit. Jól tesszük, ha ezt a kérdést, de más, régóta velünk élő kérdést, vagy eszmét is a grammatika felől, a nyelvtanban található, valóban ősrégi gyökerek segítségével közelítünk meg. Ennek alapján a 'bchr', vagyis a "választást", a "kiválasztást" jelentő héber gyök félreérthetetlenül fejezi ki a természetét és azt a módot, amelyet Izrael népe és minden Bibliát olvasó ember csak egyféle módon értelmezhet, vagyis úgy, hogy Izrael az Örökkévaló akaratának megfelelően, az Ő népe.

Ez a fogalom, szekuláris jelentésén kívül, amelyre jó példa a B'résit, vagyis a Genesis 13. fejezetének 11. verse, amely példának okáért így kezdődik: "Lót tehát a Jordán egész síkságát választotta magának, tehát ilyen szekuláris jelentésén kívül arra is használatos volt, hogy kifejezze azt, hogy az Örökkévaló kiválasztott egy embert, egy személyt, vagy személyeket egy bizonyos feladat, vagy szerepkör ellátására, mint például, kiválasztotta papjául, pl. a D'várim, vagyis a Deuteronomium 18. fejezet, 5. versében: "Mert kiválasztotta őt az Örökkévaló, a te Istened, törzseid közül, hogy ott álljon szolgálatot végezni az Örökkévaló nevében.", vagy Sámuel I. könyve, 2. fejezetének 28. versében, amely így szól: "Kiválasztottam őt Magamnak mind az Izrael törzsei közül papnak, hogy felmenjen oltáromra, hogy füstölögtessen füstölőszert és viseljen éfodot előttem, s adtam atyád házának Izrael fiainak mind a tűzáldozatait", vagy királyként Sámuel II. könyve, 6. fejezetének 21. versében, amint Dávid szól Michálhoz, Saul leányához: "Erre szólt Dávid Mikhálhoz: Az Örökkévaló színe előtt a ki kiválasztott engem inkább, mint atyádat és egész házát, engem rendelt fejedelemnek az Örökkévaló népe fölé, Izrael fölé  ha játszadozom az Örökkévaló színe előtt vagy a Királyok I. könyve 8. fejezetének 16. verse:  azon nap óta, hogy kivezettem népemet, Izraelt, Egyiptomból, nem választottam várost, mind az Izrael törzseiből, hogy házat építsenek, hogy ott legyen a nevem, hanem választottam Dávidot, hogy legyen Izrael, népem fölött."

Ezt az igetövet ugyancsak használják annak kifejezésére, hogy kiválasztanak egy bizonyos helységet, annak egy pontját, Szentély alapítására.

"Hanem azt a helyet, amelyet kiválaszt az Örökkévaló, a ti Istenetek a törzseitek közül, hogy odahelyezze Nevét, az Ő székelyét, keressétek föl és oda menj. Deuteronomium/D'várim 12. fejezet: 5. vers, ugyanez, ugyanitt, a 14., a 18., 21. és a 26. fejezetben.)

A kiválasztás eszméje akkor már széles körben el volt terjedve, amikor a Deuteronomium, vagyis a D'várim könyve bevezette ezt a teológiai alapfogalmat, a "kiválasztás" eszméjét, hogy értelmet kifejező mondatokkal meg is magyarázza. Tulajdonképpen ez a lényege a "szerződésnek", amely kifejezi az alapvető kapcsolatot, amely Isten és Izrael népe között van és az egész T'nách, illetve a zsidó Biblia egésze erről szól, ezt beszéli el. Mindemellett a kortárs, a velünk élő kritikus tudomány kifejtheti így is úgy is a választást, ennek ellenére létezik számos megkérdőjelezhetetlen tény és elmélet, amelyek alapján minden, különféle nézetet valló tudós egyetérthet azzal az általános megállapítással, hogy minden a Bibliában előforduló személyiség, a T'nách, a zsidó Biblia minden szerzője úgy véli, hogy ez a kapcsolat, az ilyen fajta viszony, alapvető és lényegbevágó. Ennek ellenére a viszony az Örökkévaló és Izrael között sokkal szélesebb és sokrétűbb, mint ahogy azt a "kiválasztás" fogalma, ez a szó és ez a tény jelzi, kifejezi. Ámosz próféta könyvében, a 3. fejezet 2. versében találjuk a "jádá" magyarul: bensőségesen ismer, tud) ige-alakot a következő mondatban: "Csak titeket ismertelek mind a föld nemzetségei közül, azért megbüntetem rajtatok mind a ti bűneiteket." - Ez a mondat világosan utal erre a különleges kapcsolatra. Ennek a versnek a második fele egyike a klasszikus példáknak, amelyek nyomatékosan rámutatnak, hogy a kiválasztás tana, ennek eszméje nem különleges előjogokat jelent, hanem sokkal inkább különleges kötelességeket és nagyon nagy, különleges felelősséget.

A Deuteronómium és az utána következő Korai Prófétai könyvek  az Örökkévaló által sugalmazott írói egy más teológiai értelmezését is felkÍnálják a szövetségkötés, a szerződés fenntartása fogalmának, azaz Izrael helyzetét, mint az Örökkévaló saját népéét, ami egy szereteten alapuló isteni választás eredménye:
Nem azért kedvelt és választott ki az Örökkévaló titeket, mert számosabbak vagytok, mint más népek, hiszen ti a legkevesebben vagytok mind a népek között; hanem, mivel szeret benneteket az Örökkévaló és meg akarja tartani az esküt, amelyet őseiteknek esküdött, azért vezetett ki az Örökkévaló erős kézzel és azért váltott meg téged a rabszolgaság házából, Fáraónak, Egyiptom királyának kezéből. (Deuteronómium/Dvárim 7. fejezet, 7-8. verse.)

Az elmondottak szerint, az Örökkévaló, aki kiválasztotta Izraelt, bármely más nemzetet is választhatott volna, minthogy az egész földkerekség az Övé, Ő hozzá tartozik. A Deuteronómiumnak és a Korai Prófétai könyveknek az Örökkévaló által sugalmazott írói, valamint a Második Jsájá szerzője kiemeli Izrael kiválasztását.

Az ilyen módon kifejtett szerződési kapcsolat magával vonz bizonyos kötelességeket is, ugyanúgy, ahogy a kiválasztott egyének felelősek bizonyos kötelességek végrehajtásáért és joggal megkívánják tőlük ezekkel a feladatokkal járó szerepkör betöltését és a hozzá tartozó feladat elvégzését. Ily módon a Genesis/Brésít 18. fejezet, 19. verse így hangzik:

Mert megismertem őt azért, hogy ő parancsolja meg fiainak és háza népének, ő utána, hogy kövessék az Örökkévaló útját, cselekedjenek igazságot és jogot

Az isteni választás a kiválasztottól választ, a választás tudatos elfogadását várja:

Szólt a nép Józsuához: Nem, hanem az Örökkévalót fogjuk szolgálni. Erre szólt Józsua a néphez: tanúk vagytok tenmagatok ellen, hogy ti választottátok magatoknak az Örökkévalót, hogy őt szolgáljátok.  Mondták: Tanúk! (Józsua könyvének 24. fejezete, a 22. vers.)

Izrael tehát kötelességet is kapott ezzel a választással: Azért, hogy megőrizzék törvényeit és tanait megtartsák.(Zsoltárok könyve, a 105. Zsoltár, 45. vers.)

Eltérően a világ nemzeteitől, akik nem imádják és nem tisztelik az Örökkévalót, Izrael örömmel tanúja lehetett Cyrus, vagy Kyrosz csodálatos győzelmeinek, amelyek már megtörténtek, valamint éppen ezeknek hatásaként Izrael nem kevésbé csodás helyreállításának (vagyis Izrael visszavezetésének hazájába Babilóniából és a jeruzsálemi Templom újraépítésének) ami hamarosan bekövetkezett. Izrael meg fogja győzni a világ nemzeteit arról, hogy csak egy mindenható Isten létezik, aki képes arra, hogy az Őt követőket minden jóban részesítse és részt vesz abban, hogy Izrael elplántálja az igaz szeretet vallásának magvait a világ népei között.

Erről olvashatunk Jsájá könyvében, a 42. fejezet, 4. versében: Nem lankad el és nem törik meg, míg a törvényt nem helyezi el a földön és tanítására nem várakoznak a szigetek. Az egész beszéd Jsájá könyve, 49. fejezetében Izraelről szól, az Örökkévaló szolgájáról, és kövezi ki, mutatja meg az utat a feladat teljesítéséhez, amire az Örökkévaló jelölte ki, választotta ki Izrael népét, vagyis az Örökkévaló mindenkit megváltó tanának, s következésképpen, tevékenységének mindenhol, a világ népei között történő elterjesztésére. Erről olvashatjuk Jsájá könyvében, a 49. fejezet, 6. versében:

Az Örökkévaló azt mondta: csekély az, hogy nekem szolgám légy, hogy föltámaszd Jákob törzseit és hogy Izraél megőrzöttjeit visszatérítsed; tehát teszlek nemzetek világosságává, hogy segítségem a föld végéig érjen!

Ha összehasonlítjuk Jsájá már sokszor hivatkozott 49. fejezetét Jirmjá 1, fejezetének 4. és a soron következő verseivel, akkor a leglényegesebb különbségnek azt fogjuk találni, hogy ahol Jirmjá önmagát a nemzetek prófétájának nevezi, abban az értelemben, hogy a bekövetkező eseményeket ő fogja előre jelezni, illetve bejelenteni. Jsájá szerint Izrael a nemzetek prófétája abban az értelemben, hogy Izrael fogja a népek, nemzetek közé elvinni a megváltást és a szeretetet (Jsájá könyvének 49. fejezete, 6. vers.) A választásnak, mint feladatnak ez az eszménye még ahhoz a tanításhoz is vezet, hogy Izrael a nemzetek helyett magára vállalja a szenvedést. (Jsájá könyve, 53. fejezet, 12. vers.)

Modern szemlélet. A 18. században létrejött zsidó felvilágosodás mozgalma, a Hászkálá, és Nyugat Európa zsidóságának fokozatosan bekövetkező politikai egyenjogúsítása kihívást jelentett és egyben alaposan aláásta a zsidó választottság, az egyedülállóság, a különlegesség eszméjét, közvetlenül és közvetetten egyaránt. A modern és egyben kiemelkedő zsidó entellektüellek legkorábbika, Moses Mendelssohn, úgy tekintette a judaizmus intellektuális töltetét, mint ami egyenlő az ész, az okos okfejtés  és a szív, a szeretet vallásával, amelynek tanításai egybe hozhatók a filozófiával. Arra a kérdésre, hogy Miért maradunk zsidók? azt válaszolta, hogy a zsidókat kiválasztották a történelem során a szináj-hegyi kinyilatkoztatás alkalmával és ennek folytán kötelességünk tartani magunkat ehhez a kinyilatkoztatáshoz. (Ld. Leo Baeck: Von Moses Mendelssohn zu Franz Rosenzweig, p. 23.) Nagy vonalakban ez az álláspont, amelyet különféle módon magyaráztak, maradt a magától értetődő és a kifejezett álláspontja a zsidó közösségnek. Ezen túlmenően, az elméletet továbbfejlesztették, különösen a reform irányzatokon belül. Ez hangsúlyozza a zsidók feladatát, a szeretet átadását, mit az Örökkévaló sajátos adományaként és különleges üzeneteként kaptak, és amelyet viszont átadnak a világ nemzeteinek, - és ebben a misszióban rejlik a kiválasztottság tudata és végrehajtandó feladata.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!