Augusztus 20., az ünnep kialkulása

A Szent Istvánra való emlékezésnek ugyan ezeréves hagyománya van, augusztus 20-a, mint nemzeti ünnep azonban mégis rövid múltra tekint vissza. Az államlapítás ünnepe a körmenetből nőtte ki magát a 20. században.

Körmenet kialakulása

A középkorban az egész Kárpát-medencében élt Szent István kultusza, amely a török hódoltság alatt eltűnt. A kultusz fontos eleme volt a búcsújárás és az Aranybullában (1222) is meghatározott „szent király ünnepe”, amelyet Székesfehérváron tartottak, bár kezdetben nem augusztus 20-án.

A katolikus ünnep következő fejezete Mária Terézia korához kötődik, amikor uralkodói közbenjárással 1771-ben Raguzából (ma Dubrovnik, Horvátország) Bécsbe, majd Budára került a Szent Jobb ereklye. A királynő rendelete értelmében az időközben elpusztult Zsigmond-kápolnában őrzött ereklyét évente hat alkalommal lehetett közszemlére állítani, köztük augusztus 20-án. Rendelete egyben nemzeti ünnepnek minősítette Szent István napját.

Az intézkedés ellenére az ünnep nem vált rögtön az ország egységét kifejező szimbólummá, ennek alapjait csak az 1818-ben először megtartott körmenet fektette le. A körmenetnek egészen a második világháború végéig a budai vár adott otthont, nem pedig a pesti belváros, ahogyan napjainkban.

A szokás történetében az 1848-49-es szabadságharc után több mint tíz éves kényszerszünet következett be, mivel a Bach-korszak betiltotta. Az enyhülés vetett véget a tilalomnak 1860-ban. Ezután augusztus 20-a egyre népszerűbbé vált, a körmenetet országos érdeklődés kísérte.

Augusztus 20. a Monarchiában

A francia forradalom mintájára a 19. század végén igény merült fel magyar nemzeti ünnep megalkotására is. Hosszas parlamenti vita indult, amely március 15. és augusztus 20. körül forgott. Az utóbbit ellenzői az esemény katolikus jellege miatt alkalmatlannak tartották a soknemzetiségű és vegyes felekezetű ország egységének kifejezésére. Végül 1891-ben mégiscsak nyertesként került ki augusztus 20-a, amit munkaszüneti napnak, korabeli elnevezéssel nomra-napnak minősítették. A fent említett okok azonban megakadályozták, hogy általánosan elfogadott ünnep alakuljon ki, hiszen a körmenet elsősorban a katolikusok körében volt népszerű.

A vasúthálózat bővítésével párhuzamosan vidékről akár több százezren is a fővárosba érkeztek, a budai várt ellepték az ünnepi viseletbe öltözött emberek. Hasonló azonban nem mondható el a Bécsben székelő uralkodóról, aki nem vett részt a körmeneten, ez alól kivételt jelentett az 1917-es háborús év, amikor az utolsó magyar király, IV. Károly a menet élén vonult.

A körmenethez kapcsolódó új, érdekes jelenség is felütötte a fejét, mégpedig a budapesti vásárlás: a városba érkező tömeg a körmenet után az utcákat rótta, hogy különféle portékákat vásároljon. Az újságokban megjelentek a „Szent István-napi vásár” hirdetések, az üzletek pedig teli polcokkal várták a látogatókat. Ez a vásárlási láz egészen az 1940-es évek végéig kitartott, csak a Rákosi-rendszerben szűnt meg.

Ugyancsak a Monarchia végén bukkant fel újra egy elfelejtett szokás, az aratóünnep. Miniszteri kezdeményezésre elevenítették fel a néphagyományt, amely ekkor még nem kapcsolódott össze augusztus 20-val. Az új kenyér jelenléte csak fél évszázad múlva vált meghatározóvá.

Augusztus 20. a Horthy-rendszerben

Az első világháborúban és az azt követő években a nagyszabású ünnepségek elmaradtak. Néhány évnek kellett eltelnie, hogy a kialakult új politikai rendszer megfogalmazza önmagát és ennek megfelelően alakítsa az államiságot szimbolizáló ünnepet. A Horthy-rendszerben fektették le augusztus 20-nak, mint nemzeti ünnepnek az alapjait. A korábbi szokások közül megőrizték a Szent Jobb körmenetet, a lóversenyt, amelynek tétje a Szent István-díj volt és az ünnepi mulatságot, amelyet rengeteg programmal bővítettek ki. Az új és a ma is létező szokások közé beemelték a tisztavatást, az ünnepélyes őrségváltást, a néphagyományok ápolását és a tűzijátékot. Csak a korszakra voltak jellemzőek és az idő próbáját nem állták ki a sokgyermekes anyák kitüntetése, a Gyöngyösbokréta műsora valamint az ünnep kiterjesztése egy teljes hétre.

A két világháború között a körmenet továbbra is a várban zajlott. A felekezeti hovatartozás jelentőségének eltörpülését jelzi, hogy Horthy Miklós kormányzó, ­– aki egyébként református volt, vallása pedig nem fogadja el a szentek létezését – maga is rendszeresen részt vett a Szent Jobb körmeneten.

Az ünnep újdonsült eleme a tisztavatás volt, amit aMonarchiában az uralkodó születésnapján tartottak. A Ludovika végzős növendékeit az akadémia udvarán avatták tisztté, gyakran Horthy kormányzó jelenlétében. Szintén az államiságot szimbolizálta a budapesti Szabadság téren 1928-ban felavatott ereklyés országzászló, amely a megemlékezések központi helyszínévé vált. Talapzatát a történelmi Magyarország jelentősebb pontjairól összegyűjtött földből építették. A következő években több száz településen avattak országzászlókat, ezek a történelmi Magyarország egységét hirdették. Szent István ünnepe tehát a revíziót, a határok módosítását, a korszak legfontosabb követelését jelenítette meg.

Mindemellett fontos szerep jutott a szórakozásnak: dalnokverseny, öröksütés, táncmulatság, légi bemutató, sétahangverseny, sportesemény, virágkozró, cirkusz, tárogatókoncert. Röviden és a teljesség igénye nélkül évről évre bőséges program várta a több százezres nézősereget. Két meghatározó eseményt érdemes kiemelni: a tűzijátékot és a Gyöngyösbokrétát. A 19. században már tartottak tűzijátékot Szent István napján, azonban a szokás 1927-től vált menetrendszerűvé. A Gellérhegyről kilőtt rakéták fényeit a rakpartról és sétahajókról csodálták. A Gyöngyösbokréta a népművészet beemelését biztosította. Az 1931-ben létrehozott szervezet táncokat és más népszokásokat mutatott be autentikus módon, vagyis nem művészek, hanem parasztemberek előadásában.

Augusztus 20., mint nemzeti ünnep a Horthy-rendszerben vált a magyarság egyetemes ünnepévé. Nemcsak határon túl, hanem a kivándorolt magyarok is megemlékeztek az államalapító királyról. Az ünnep egyben turisztikai látványosságként is funkcionált, hiszen több ezer külföldi érkezett Magyarországra, hogy megcsodálja a látványos programokat.

Augusztus 20. a Rákosi-diktatúrában

A második világháborút követő években új arculatot kellett találni az ünnepnek, mivel a Horthy-korszak kiemelten kezelte a jeles napot, s a koalíciós kormány élesen elhatárolódott politikai elődjétől. Olyan hangok is megszólaltak, hogy az ünnep hagyományait nem érdemes folytatni, ennek ellenére a felújított Szabadság hidat 1946-ban augusztus 20-án adták át, s ezzel mégiscsak elkezdték „használni” az ünnepet. Kezdetben a körmenet is folytatódott, igaz az ország vezetői már kevésbé képviseltették magukat, publicitása is kisebb volt, mint korábban.

Gyökeres váltás a diktatúra kiépülésével, 1948-ban következett be. Az ünnep ezen újabb fejezete csak részben jelentet törést, mert a régi elemek közül többet is felhasználtak, csak a külsőségeket alakították át. Megmaradt a tisztavatás, de a Ludovika Akadémia helyett a Honvéd Kossuth Akadémia növendékeit avatták fel. Megtartották a tűzijátékot is, ezen felül bábszínház, kultúrműsor, díszelőadás és hasonló mulatság szórakoztatta a népet. A körmenet viszont a kommunizmus berendezkedése után a Bach-korszakhoz hasonlóan ismét tiltólistára került, ezúttal negyven évre.

Az ünnepnek természetesen új nevet adtak. Addig Szent István napnak hívták leggyakrabban augusztus 20-át. Először lekopott a szent kifejezés, majd 1948-ban megszületett az új kenyér ünnepe elnevezés, mint központilag előírt szóhasználat. A kifejezést azonban hamar felváltotta egy újabb elnevezés, az alkotmány ünnepe. 1949. augusztus 20-án lépett életbe ugyanis az alkotmány, az elkövetkező években pedig ez a kifejezés dominált.

Az ötvenes évek elején a programok megrövidültek, csak termelési versenyekről és lelkes sztahanovistákról adott hírt a korabeli sajtó. A tűzijáték is elmaradt, helyette a Gellérthegyen csak tábortűz volt. Viszont a korszak vívmánya a kitüntetés-adományozás – művészeknek, népművelőknek –, amely ma is létezik. A kommunisták tehát szakítottak a múlttal, de az ünnep továbbra is a hatalom birtokosainak identitását szimbolizálta.

Augusztus 20. a Kádár-rendszerben

Az ünnep új arculatot a munkás-paraszt szövetség megjelentével kapott. A Kádár-kormány 1956. november 4-én rádióban beolvasott közleményében Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányként definiálta önmagát, ennek megfelelően minden évben munkás-paraszt találkozót tartottak.

Szintén lényeges elemként jelent meg az avatás: pályaudvart, iskolát, gyárat, üzemet, szállodát, lakótelepet, utat avattak, egy évfordulóra több meglepetés is jutott. Megtorpanás a nyolcvanas évek derekán rajzolódik ki, amikor a gazdasági helyzet csak kisebb költségvetésű újdonságok – játszótér, tornaterem – átadást engedte meg.

A szórakoztató műsorok repertoárja a hatvanas évek közepén bővültek látványosan, többek között újjáéledt a tűzijáték, egyre jelentősebb lett a vízi és légi parádé, Debrecenben pedig megszületett a virágkarnevál. Folytatódtak az olyan hagyományok is, mint a zászlófelvonás és a tisztavatás a Kossuth téren, a néphagyományok bemutatása és a szórakoztatás.

A Rákosi-diktatúrához képest váltás, hogy – szigorúan a szent jelző említése nélkül – István király személye is felbukkant. Augusztus 20-át az államalapítás, az alkotmány és az új kenyér ünnepének tekintették. A körment továbbra is tabu volt, egészen 1989-ig, amikor hosszú évtizedek után a Bazilikánál megrendezték az „elsőt”.

Augusztus 20. a rendszerváltás után

A választások után összeült parlament szembekerült azzal a dilemmával, hogy három nemzeti ünnepünk van (március 15., augusztus 20. és október 23.), viszont csak egy lehet hivatalos állami ünnep. A történelem ismétli önmagát, mert a választás, akárcsak száz évvel ezelőtt ismét augusztus 20-ra esett. A különböző politikai erők persze más-más helyszínen ünnepelnek a rendszerváltás óta, azonban a fent említett három ünnep közül, még mindig Szent István ünnepe a legkevésbé megosztó.

Az ünnep menetrendje nagymértékben hasonlít a Kádár-rendszer forgatókönyvéhez, persze a külsőségek megváltoztak. A hivatalos program a zászlófelvonással indul, majd a tisztek felavatásával folytatódik a Kossuth téren, akik már nem ökölbe szorított kézzel, hanem két ujjukat feltartva tesznek esküt. A felavatott tisztek elvonulnak az országzászlók, köztük az 1956-os forradalom lobogója előtt. Nem hiányozhat a hang- és fényeffektusokkal kiegészített tűzijáték, a vízi- és légi parádé valamint a nyolcvanas évek közepén megszületett mesterségek ünnepe a budai várban. A körmenet a Bazilikánál zajlik, a szertartásnak immáron kihagyhatatlan eleme a kenyérszentelés.

Jelentős ünnepségek az ezredfordulón voltak, 2000-ban avatták ortodox szentté István királyt, bővítették ki a körmenet útvonalát, valamint 2000. augusztus 20-án indult a millenniumi év és a következő esztendő ugyanazon napján ért véget.

Az ünnep fekete évének számít a 2006-os év, amikor rögtön a tűzijáték elkezdése után óriási szélvihar támadt Budapesten. A katasztófa felkészítetlélenül érte a szervezőket, a sajnálatos eseményben több ember életét vesztette.

Antalóczy Adél