Elveszett emlékek

Az emlékvesztés, azaz az amnézia különbözõ formái jelentkezhetnek bármilyen agysérülés által, amit például baleset, mûtét is okozhat. Az amnéziával, illetve annak speciális változatával, a gyermekkori amnéziával elõször Sigmund Freud foglalkozott. A gyermekkori amnézia nem kell megijedni, nem betegség mindannyiunknál megfigyelhetõ. És ez nem más, minthogy nem emlékszünk a három éves korunk elõtti eseményekre. Még azokra sem, amelyek meghatározóak voltak: hogyan tanultunk meg járni, enni, inni, beszélni vagy hogy kistestvérünk született. Ennek a jelenségnek magyarázatára több elmélet született, az egyik legelfogadottabb szerint másként mûködik az emlékezet kisgyermekkorban (kb. a harmadik évig) és másként utána, így a felnõttkorban is. A két rendszer különbsége miatt vesznek el korai emlékeink.

Felidézés

Egy másik érdekes téma az emlékezet körébõl az úgynevezett kontextushatás. Gyermekkoromban, ha elfelejtettem, mit akartam mondani vagy csinálni, vagy azt, hogy egyáltalán mit keresek épp a nappaliban, szüleim mindig azt mondták, menjek vissza oda, ahol még tudtam, ahol kigondoltam, mit is akarok csinálni. Ez a kontextus, azaz a környezet hatása, amikor is az ember úgy próbál egy eseményt, nevet felidézni, hogy az akkori környezetet rekonstruálja, esetleg el is megy oda.

Régi lakóhelyünkre visszatérve sorban jönnek elõ azok az emlékek, melyeket nem tudtunk volna felidézni másképp. A kontextus azonban lehet egyfajta érzelem is. Ha vidámak vagyunk, könnyebben felidézünk olyan élményeket, melyeket vidáman éltünk át. Ha pedig "kicsit szomorkás a hangulatom máma", akkor biztos, hogy sorjázni fognak a kellemetlen, szomorú emlékek.

Mély nyomok

A nagy érzelmi töltésû vagy különlegesen fontos, érdekes események élesebben megmaradnak emlékezetünkben. Ilyen az úgynevezett villanófény emlék. Bizonyára mindenkinek van egy-egy olyan esemény az életében, melyre úgy emlékszik, mintha tegnap történt volna. ("Tökéletes pontossággal fel tudom idézni, hogy mit viseltem azon a napon, amikor Pistával elõször találkoztam a búcsúban. mondta Mari néni nyolcvankét évesen.") Szinte képszerûen tudunk ilyen eseményeket feleleveníteni. E jelenség egyik magyarázata szerint ezek az emlékek azért maradnak meg így, mert többet foglalkozunk velük, többször felidézzük, merengünk rajtuk. Egy másik magyarázat szerint a különösen fontos események egy speciális emlékezeti mechanizmust hoznak mûködésbe.

Érzelmi akadályok

Vannak olyan helyzetek is, amikor az érzelmek akadályozzák az emlékezést. Mondjuk a felkészületlen vizsgázó esete: "Nem tanultam eleget. Meg fogok bukni. A múltkor is így jártam ezen a vizsgán. Miért is nem tanultam többet, stb." A vizsgától való félelem szorongást, pánikot okoz, és negatív emlékeket, gondolatokat ébreszt. A delikvens pedig azon kapja magát, hogy már azt a keveset is elfelejtette, amit még az elõbb tudott.

Amit el "kell" felejteni

De ne felejtsük el azt a szituációt sem, amikor valamit szándékosan el akarunk feledni. Itt ismét Freud nevét említhetjük, aki ezen jelenséget az elfojtás elhárító mechanizmusával magyarázta. Ezek megrázó, fõként gyermekkorban átélt események "szándékos elfeledését" jelentik, melyek csak terápiával, szakszerû kezeléssel idézhetõk fel, tudatosan nem tudunk emlékezni rájuk.

Azt viszont nyugodtan megõrizhetjük emlékezetünkben, amit Háthi, A dzsungel könyve bölcs elefántja mondott: "Soha ne feledd, hogy egy elefánt soha nem felejt." Arra azonban már én nem emlékszem, hogy miért mondják az elefántról, hogy sosem felednek!